Leclerc: a Mercedes harcban lesz a vb-címért

A Ferrari pilótája szerint a rivális istállónál újra ütőképes járgányt raknak össze.


Charles Leclerc szerint 2023-ban a Mercedes egy nagyon erős autóval tér majd vissza és újra harcban lesz a világbajnoki címért.

A Mercedes 2022-es éve nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Az istálló versenyzői a szezon első felében küzdöttek az autó pattogása miatt, és jócskán elmaradtak a világbajnoki címért harcoló Red Bull és Ferrari teljesítményétől. Bár az év második szakaszában javult a helyzet, a csapat mindössze egy győzelemnek örülhetett, és nyolc év után most először lemaradt a világbajnoki trófeáról. A javulást látva a Ferrari pilótája, Charles Leclerc biztos benne, hogy a Mercedes a következő szezonban új erőre kap majd.

„Hiszem, hogy a Mercedes harcban lesz”
– mondta Leclerc, aki idén három győzelmet szerzett a Ferrarinak.

„Másik csapat? Még nem láttam annak jeleit, hogy azt higgyem, hogy egy másik csapat csatlakozik az első háromhoz. De a Mercedes jövőre biztosan ott lesz egy nagyon erős autóval. Láttuk, mennyit fejlődtek az első versenytől az utolsóig.”

„Azt hiszem, megértették, mit csináltak rosszul, és ez általában annak a jele, hogy jobbá válnak. Tehát remélhetőleg háromcsapatos küzdelem lesz jövőre” – tette hozzá.

A Ferrari az év elején ütőképesen kezdett ám az első néhány futamot követően több nagy hibát is elkövetett és végül a második helyen zárt a konstruktőrök között. Leclerc most abban bízik, hogy a csapat tanult a küzdelmeiből és 2023-ban képes lesz a világbajnoki címért harcolni.

„Biztos vagyok benne, mert elég sokat dolgozunk a szimulátornál” – mondta Leclerc.

„Az elmúlt évben rendkívül keményen dolgoztunk azon, hogy megpróbáljuk megérteni, mik voltak ennek az autónak a gyengeségei, hogy jobbá tegyük a jövő évi autót. Ez megerősít abban, hogy versenyképes autónk lesz 2023-ra” – tette hozzá.

Borítókép: Sport365/ Tóth Zsombor

Videók