Latifi ezt sosem fogja elfelejteni Hamiltonnak

Szép gesztust tett a brit.


Nicholas Latifi elárulta, pozitív hatással volt rá, hogy Lewis Hamilton megkereste őt a 2021-es szezonzáró után.

Bár már közel egy év eltelt a tavalyi Forma-1-es szezon zárófutama óta, az Abu Dhabiban történtekre még biztosan sokáig fognak emlékezni az emberek. Lewis Hamilton már csak egy karnyújtásnyira volt attól, hogy megszerezze a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét, ám néhány körrel a futam vége előtt minden megváltozott.

Nicholas Latifi balesetet szenvedett ezért biztonsági autós szakasz következett. Ez alatt a fázis alatt az akkori versenyigazgató, Michael Masi többször is megváltoztatta döntését a lekörözött autókkal kapcsolatban. A végső utasítás alapján a lekörözött autók kikerültek Lewis Hamilton és Max Verstappen közül. Verstappen élt a lehetőséggel és a frissebb gumikon leelőzte riválisát, ezzel ő szerezte meg a világbajnoki címet.

Az esetet követően Lewis Hamilton egy időre elvonult és a közösségi médiában sem adott hírt magáról.

A balesetet szenvedő Nicholas Latifit pedig sokan támadták, ezért úgy döntött, törli magát minden felületről. A kanadai versenyző korábban már beszélt arról, miért érezte úgy, hogy száműznie kell magát a közösségi oldalakról, most azonban azt is elmesélte, a vereséget szenvedő Lewis Hamilton az eset után megkereste őt.

„Nagyon pozitív dolog történt” – mondta a Beyond the Grid podcastnak.

„Lewis küldött nekem egy üzenetet, hogy keressem meg. Elszakadt a közösségi média egész világától és elvesztette önmagát is.”

„Nyilvánvalóan megvoltak a saját érzelmei, amivel meg kellett küzdenie. De nagyon kedves üzenetet küldött nekem, és biztosított a teljes támogatásáról.”

„Még a Mercedes vezetőitől is kaptam üzeneteket, valamint más csapatoktól és pilótáktól is” – tette hozzá.

Borítókép: Christian Bruna – Pool/Getty Images

Videók