Két nagy név csatlakozhat a Ferrarihoz!

Olasz lapértesülések szerint márciustól a Ferrarinál folytatja pályafutását a Mercedes korábbi technikai igazgatója, Bob Bell. De egy másik nagy nevet is összefüggésbe hoztak a vörösökkel.


A Mercedes még idén áprilisban jelentette be, hogy Bob Bell közös megegyezéssel elhagyja csapatukat. A technikai igazgató múlt év végén közölte a brackley-iekkel távozási szándékát, ám ezt a szezont amolyan kényszerszabadságon töltötte (eredeti pozíciója azóta megszűnt). Szerződése ugyanakkor a hírek szerint éppen a napokban járt le a németekkel.

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint viszont már nem sokáig marad munka nélkül. A brit szakember ugyanis állításuk szerint már alá is írt a Ferrarihoz, ahol a következő év márciusában állhat munkába. Érkezése komoly erősítést jelenthetne a gyökeresen megújuló csapat számára. Bell 2011-ben érkezett a Mercedeshez, ahol Ross Brawnnal közösen kialakították a mostani sikercsapat szerkezetét. Az ő nevéhez fűződik az istálló technikai részlegének átalakítása, valamint Aldo Costa és Geoff Willis beépítése az alakulatba. Ezen tapasztalataival bizonyára a Scuderiánál is sokra vihetné.

Az olasz csapatról a közelmúltban egyébként inkább a távozókról szóltak a hírek. Legutóbb a főtervező Nikolasz Tombazisz kirúgásáról cikkezett a sajtó, akinek a hírek szerint már meg is találták az utódját – eddigi helyettese, Simone Resta személyében, aki továbbviszi majd a 2015-ös projektet. Egyes beszámolók szerint közben rajta kívül Pat Fry alatt is inog a talaj.

Az Omnicorse mindeközben egy másik nagy nevet is összefüggésbe hozott a Scuderiával: a Red Bull főtervezőjét, Rob Marshallét. Az olasz lap szerint az új csapatfőnök, Maurizio Arrivabene kívánságlistáján az osztrákok sikereiben kulcsszerepet vállaló szakember is szerepel, s csapatváltását elősegítheti, hogy állítólag megromlott a viszonya a Red Bull-lal. A csapat ugyanis őt tette felelőssé a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzéséről történt kizárásukért. Az Omnicorse azt írja, a túlságosan rugalmas vezetőszárnyakon alkalmazott illegális megoldás (egy karbonszínűre festett rugó) Marshall műve, amiről szerintük még a technikai igazgató Adrian Newey sem tudott. Amennyiben ez igaz, ez a konfliktus valóban a Ferrari kezére játszhat, amely csapatnak Tombazisz elbocsátásával mindenképpen szüksége lenne egy nagy névre a tervezőrészlegen.

Videók