Kedvenc mérnöke beszélt Schumacher állapotáról

Pontosítani volt kénytelen Ross Brawn a közelmúltban Michael Schumacher állapotáról tett kijelentését.


 

 
 
A Mercedes korábbi csapatfőnökével Adam Parr-ral írt könyvének megjelenése apropóján készített hosszú interjút a BBC rádió, s a beszélgetés során a 2013 végén súlyos balesetet szenvedő Michael Schumacher is szóba került - írja az m4sport.hu. Állapotáról is kérdezték, és bár konkrétumokat nem akart elárulni, volt egy sajtó által felkapott félmondata: „Vannak biztató jelek” – fogalmazott.
 
A menedzsment által bevezetett teljes hírzárlat miatt e szavai talán nagyobb súlyt kaptak, mint amekkorát ő szánt nekik. Ross Brawn Guardiennel való beszélgetése során most igyekezett is tisztázni a család szempontjából félreérthető helyzetet. „Legutóbb idézték, hogy azt mondtam, javul az állapota. Nem így értettem. A család mindent megtesz a privátszférája védelmében, és ezt nekem is tiszteletben kell tartanom. Szóval nem kommentálhatom az állapotát. Azon túl, hogy azt mondom, nagyon bízom benne, hogy Michael a jövőben még visszatér úgy, amilyennek ismertük, mást nem mondhatok” – pontosított Brawn.
 
Arról is kérdezték, hogyan emlékszik vissza a három évvel ezelőtti napra, amelyen értesült Schumacher balesetéről. „Épp Skóciába tartottam az újévet ünnepelni, amikor hívott a menedzsere. Minden programunkat töröltük, hogy láthassuk őt. Borzalmas trauma volt ez a család számára, és sokkoló számunkra. Michael annyira erős személyiség, és egész pályafutása során csak egy lábtörése volt. Borzalmas irónia, hogy ilyesmi épp a nyugodtabb életében történt vele.”
 
Elmondása szerint továbbra is látogatja korábbi versenyzőjét. „Így van. Meglátogatom, reménykedem és imádkozom, hogy egy nap majd felépül.”
 

Videók