Jean Todt azt kéri, hogy hagyják békén Mick Schumachert

Szerinte így tudná a legjobbját nyújtani a német pilóta.


A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt azt szeretné, ha Mick Schumachert távol tartanák a reflektorfénytől, miközben kétségek merülnek fel a jövőjét illetően.

Schumacher második Forma-1-es szezonját a Haas csapatában nehézkesen kezdte, a nyomás egyre nőtt, ahogy a pontokért folytatott várakozás húzódott számára. Végül Silverstone-ban Schumacher legyőzte ezt az akadályt, amikor a 8. helyen végzett, ami az első pontszerző helyezése volt a Forma-1-ben, nemsokra rá jött a következő Ausztriában, ahol a 6. helyen futott be. Azóta azonban nem jöttek a pontok, és ez igaz Schumacher Haas-csapattársára, Kevin Magnussenre is, mivel az amerikai csapat lemaradt a mezőnyhöz képest. Schumacher teljesítménye azonban továbbra is erős, a német versenyző a Holland Nagydíjon a Q3-ban végzett, míg az azt megelőző, belgiumi futamon Magnussent is megelőzte. Ennek ellenére Schumacher az, akit az a veszély fenyeget, hogy elveszíti a helyét, és a hírek, melyek szerint a 2022-es szezon végén már nem lesz a Ferrari ifjonca, csak tovább fokozzák a nyomást.

Todt azonban, aki szoros kapcsolatot ápol a Schumacher családdal, nem szeretné, ha Schumacherre ilyen nyomás nehezedne, mivel úgy véli, hogy a 23 éves versenyző alatt nincs meg az a megfelelő autó, amivel megmutathatná képessége legjavát.

„Ő egy fantasztikus fiú, akinek vannak értékei, elvei és alázatos. Nagyszerű dolgokat vitt véghez, volt F3-as bajnok, F2-es bajnok. Most is jól teljesít, miután túljutott a szezon eleji nehéz időszakán. A Forma-1 a legjobb autóról, a legjobb csapatról, majd a legjobb pilótáról szól. Így jelenleg sajnos még nincs meg az egész csomag. De a csapat előrelépett idén, volt néhány nagyon jó versenye, végre képes volt pontokat szerezni. Úgyhogy szerintem hagyjuk őt békén, és hagyjuk, hogy a legjobbját nyújtsa. Remélem élvezni fogja, hogy versenyképes autót vezethet” - mondta Todt a Motorsport.com-nak.

A Williams lehet a tökéletes célpont Mick Schumacher számára

Most, hogy Schumacher Haasból való távozása egyre valószínűbbé válik, az Alpine versenyzője, Esteban Ocon elárulta, hogy szívesen látná csapattársaként jó barátját, Schumachert a csapatban a következő szezonban. De míg Schumacher egy lehetséges opció, az Alpine Pierre Gaslyra összpontosít. Tehát, ha nem az Alpine, akkor hova mehetne még Schumacher, ha a Haas búcsút int neki? Tulajdonképpen a Williams még mindig egy opció, akik jelenleg a konstruktőri bajnokság utolsó helyén állnak. Az amerikai Dorilton Capital befektetési cég támogatása meggyőző lehet. A Red Bullnál eltöltött időszaka után Albon elveszítette az önbizalmát és nem kapott helyet a Forma-1 mezőnyében. A Williams azonban esélyt kínált neki a megváltásra azzal, hogy 2022-re szerződtette, és a thaiföldi pilóta két kézzel ragadta meg ezt a lehetőséget, ami annyira meggyőző volt, hogy kiharcolt egy többéves szerződéshosszabbítást.

Kétségtelen, hogy Schumacher Forma-1-es pályafutása nehezen indult, de mostanra megváltozott a róla kialakult kép. Annyira, hogy a Williams számára csábító lehet őt szerződtetni Albon mellé, ha a csapat úgy dönt, hogy megválik Nicholas Latifitól.

Borítókép és fotók: Vince Mignott/MB Media/Getty Images

Videók