Hamilton: Tudom, mire van szüksége az autónak, de a Mercedes nem hallgatott rám!

A britnek lettek volna javaslatai a W14 fejlesztését illetően.


 Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíj végén még bíztató szavakat fogalmazott meg a csapat felé a rádióban, pár nappal később viszont már sokkal kritikusabb álláspontot képviselt, amikor egy podcastben kérdezték erről.

A brit ötödik lett Bahreinben és tisztán látszik, komoly munka áll még előttük, hogy felvegyék a kesztyűt a Red Bull-Ferrari-Aston Martin hármassal.

Hamilton a BBC Checkered Flag podcastjének vendége volt, ahol kifejezetten kritikus kedvében volt.

„Tavaly elmondtam nekik az autóval kapcsolatos problémákat. 2007 óta annyi autót vezettem már, hogy pontosan tudom, mi az, ami kell egy autóba és mi az, ami nem.”

„Úgy érzem, ez valójában az elszámolhatóságról szól. Fel kellett volna vállalniuk, hogy ’nem hallgattunk rád, nem tartunk ott, ahol kéne, ezért extrán dolgozunk!”

„Meg kell néznünk a gyenge pontokat és összedugni a fejünket, hogy csapatként oldjuk meg a gondokat!”

„Még mindig többszörös világbajnok csapatról beszélünk, csak idén és tavaly nem sikerült eltalálni az autót. Ez azonban nem jelenti azt, ne tudnánk, hogy merre kell haladnunk.”

Fotó: Gongora/NurPhoto via Getty Images

Videók