Hamilton nem aggódik amiatt, hogy megromlana a kapcsolata Russell-lel

Még a trófea se állna közéjük?


Lewis Hamilton szerint a George Russell-lel való kapcsolata akkor sem válna problémássá, ha a következő szezonban egymással kellene megküzdeniük a világbajnoki címért.

A két brit közt harmonikus kapcsolat uralkodott első közös szezonjukban. Bár Hamilton és korábbi csapattársai közt az évek előrehaladtával szinte mindig megromlott a viszony, Hamilton úgy véli, ez George Russell esetében nem fog megtörténni vele.

"Sokkal idősebb vagyok, és olyan régóta vagyok a csapatnál. Így bármilyen kihívással megbirkózunk a továbbiakban. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy nem hiszem, hogy ez gondot okozna."
– mondta Hamilton újságíróknak Brazíliában, majd hosszasan méltatta társát.

„Láttam, mit csinált a Williamsnél. Szerintem azt kell mondanunk, hogy lenyűgöző, amit ebben az évben tett, amilyen következetességgel bírt, és ahogyan megérkezett.”

„Nem mintha egy teljesen új csapatba érkezett volna. Az előző pár évben közvetlenül mögöttem ült, és figyelte a munkát, amit a mérnökökkel végeztem, Rikivel [Riccardo Musconival], aki most az első számú.”

„Tökéletesen beleolvadt, és pozitív erőt képviselt a csapatban. Segített megőrizni az egyensúlyt a csapatban, ami a munkakapcsolatot illeti, szerintem erős”
– zárta szavait.

Borítókép. sport365/Tóth Zsombor

 

Videók