Hamilton megható üzenetben búcsúzott Vetteltől

A britnem nemcsak vetélytársa, jó barátja is volt a négyszeres világbajnok.


Lewis Hamilton érzelemdús posztban búcsúztatta, az aktív pályafutását hamarosan befejező Sebastian Vettelt.

A német versenyző nemrég jelentette be visszavonulását. A Red Bull-lal négyszer világbajnoki címet szerző pilótával Lewis Hamilton is számos nagy csatát vívott, nagy örömet okozva ezzel a nézőknek. Bár a pályán nagy ellenfelek voltak, mindig tisztelték egymást, a pályán kívül pedig jó barátságot is ápoltak.

A kettejük közt lévő kapcsolat minőségét az is jól példázza, hogy amikor 2020-ban Hamilton megnyerte a hetedik világbajnoki címét, Vettel az elsők közt gratulált neki, és akkor is ő ment oda a brithez először, amikor vigasztalásra szorult a drámaian elbukott 2021-es zárófutam után.

A két pilóta a magánéletben is hasonló elveket vall, így többször közösen hívták fel a figyelmet egy-egy politikai-, vagy emberjogi témára.

Érthető tehát, hogy Hamiltonnak nagyon fog hiányozni a német. Ezt egy a közösségi médiában közzé tett posztban ki is fejtette.

„Seb, megtiszteltetés, hogy versenytársamnak nevezhettelek, és még nagyobb megtiszteltetés, hogy a barátomnak nevezhetlek. Mindig az legyen a cél, hogy jobb legyél, így távozz a sportból. Nincs kétségem afelől, hogy ami ezután jön számodra, az izgalmas, tartalmas és hasznos lesz. Szeretlek, haver” – írta.


Jó látni, hogy a versenypályán kívül mennyire szeretik egy mást ezek a srácok.

Borítókép: Dan Istitene – Forma 1/Formula 1 a Getty Images

 

Videók