Hamilton: ezt ti b*sztátok el nekem

A brit magából kikelve üvöltött a csapatrádióban.


Lewis Hamilton végtelenül dühös volt csapatára, miután az rossz döntést hozott.

A hétszeres világbajnok a Holland Nagydíjon – ebben a szezonban először – versenyben volt a dobogó legfelső fokáért, ám a csapata döntése miatt meghiúsult a győzelme.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Mercedes tökéletes stratégiát dolgozott ki, mivel eredetileg egykiállásosra tervezte a versenyét, így mikor Max Verstappen másodszor is kijött a boxba, Lewis Hamilton a regnáló világbajnok elé került.

Yuki Tsunoda furcsa kiállása azonban egycsapásra megváltoztatott mindent. Az Alpha Tauri versenyzője a kerékcserét követően félreállt az út szélén és arra panaszkodott, hogy az egyik abroncs nem megfelelően van felszerelve. A csapat utasítására a japán újraindult, majd bement a boxba. Ezt követően aztán ismét félreállt, arra panaszkodva, hogy valami nincs rendben az autó hátsó felével. Akciója miatt a pályán életbe lépett a virtuális biztonsági autós fázis, ami alatt Verstappennek lehetősége volt arra, hogy friss gumikat tetessen fel. A lépést Hamilton is lemásolta, ám amikor Valtterri Bottas miatt a rendes Safety Car a pályára érkezett, a csapatok már csak Verstappent és George Russellt hívták ki lágy gumikért. Az új abroncsokon a regnáló világbajnok könnyedén hagyta le Hamiltont, ami óriási dühöt váltott ki a britből.

„Nem hiszem el, ezt ti b*sztátok el nekem” – üvöltötte versenymérnökének, Peter Bonningtonnak.

„Nem tudom elmondani, milyen kib*szott dühös vagyok” – tette hozzá.

„Minden szerelő fantasztikus munkát végzett ma. Egész évben ezek voltak a legjobb boxkiállások, ezért köszönjük a folyamatos erőfeszítéseiteket. Toljuk tovább, ma is szereztünk pontokat”
– mondta.

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor
 

Videók