Forma-1: Vettel rosszul lett a futam után

Idei legjobb versenyét tudhatja maga mögött Sebastian Vettel. A német Szingapúrban a második helyen ért célba – nehéz küzdelmet vívva csapattársával és elhasználódó gumijával.


 

Két harmadik hely után Sebastian Vettelnek sikerült végre eggyel feljebb lépnie a dobogón. A négyszeres világbajnok a futamot követő sajtótájékoztatón elmondta, boldog, hogy újra pezsgőt kortyolhatott egy verseny után. "Nagyszerű volt – főleg egy ilyen hosszú futam után. Jó érzés volt pár korty hűvös pezsgőt inni.”

A hőség egyébként igencsak megviselte a mezőnyt: Danyiil Kvjat például a folyadékhiányra panaszkodott, miután itatója már a rajt előtt bedöglött. "Nálam a vízzel nem volt gond. Még sok is volt. Csöpögött, ezért muszáj volt innom. Talán túl sokat is ittam” – mondta Vettel, akinek egyébként a sajtótájékoztató után gyomorgörcse volt. A hírek szerint azóta már jobban van.

Vettel számára a szingapúri éjszakában az ivásnál jóval nagyobb problémát okoztak a gumik. "A kihagyott pénteki edzés után jó érzés volt látni, hogy rendben van a versenytempónk. Sajnos mögöttem nagy volt a torlódás, különösen a második etapon, az elhasznált gumikon. Az első szett gumi az volt, amit már szombaton is kétszer használtunk. Ezért sokat veszítettem Fernandóval szemben. Végül elég későn jöttünk ki a bokszba, ezért pozíciót is veszítettünk. Aztán próbáltunk másképp eljárni a taktikával. Kockáztattunk, hátha bejön a biztonsági autó – és bejött. De hogy ez lesz belőle, arra nem gondoltunk. Nem hittük, hogy a gumik bírni fogják a végéig. Nagyon kevésen múlt, a végén enyém volt a legrégebbi abroncs. Előzni azonban itt nem könnyű, ezért a végén szerencsém volt” – értékelte taktikáját Vettel.

Videók