Forma-1: Vegas Baby

A pilóták zseniális reakciója az új futam hírére.


2023-ban a száguldó cirkusz visszatér a kaszinók városába. A Las Vegas-i futam híre felvillanyozta a versenyzőket, akik viccelődve reagáltak.

A következő szezonban Las Vegas-ban is felbőgnek a motorok. Az új futam egészen különlegesnek ígérkezik. A villanyfényes, utcai összecsapásra ugyanis a szokásostól eltérően szombati napon kerül majd sor.
A csapatok és a pilóták üdvözölték a döntést és némi poénnal reagáltak.

A Forma-1 ügyeletes mókamestere, Daniel Ricciardo nevetve jegyezte meg, ő már a visszavonulását tervezgette, de így még marad.


Max Verstappen a bulivárossal kapcsolatban úgy fogalmazott, szerinte lesznek majd olyanok, akik nem jelennek meg a futamon, egyúttal javaslatot tett arra, hogy a futam előtt és után is tartsanak két-két hét szünetet.

A hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton az őrület szóval illette a hírt, és elismerte, nehéz lesz a koncentráció.

A prímet minden bizonnyal Valtteri Bottas vitte.

„Egyszer voltam Vegasban, és amikor otthagytam, azt mondtam, soha többé! De most újra elmegyek oda, csak megpróbálok jobban viselkedni, mint múltkor” – mondta.

Nem csak a versenyzők, a csapatok is reagáltak a hírre. Az amerikai illetőségű Haas például kapva kapott az alkalmon és hatalmasat trollkodott. Az ikonikus Las Vegas feliratban a Las szócskát a Haas-ra helyettesítették.

Borítókép: Formula1.com

Videók