Forma-1: meglepetés Szingapúrban, Alonso megverte a Mercedeseket

Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki első szabadedzésén. Őt a két Mercedes pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg követte.


 

A kétszeres szingapúri futamgyőztes, Fernando Alonso bő egy tizedmásodperces előnnyel végzett a Mercedes párosa előtt az első szabadedzésen.

 

Az Ezüst Nyilak közül Lewis Hamilton bizonyult gyorsabbnak, miközben a világbajnokságot vezető csapattársának, Nico Rosbergnek még a tréning elején kilazuló jobb oldali tükrét is – szó szerint – kezelésbe kellett vennie az egyik körén.

Nem sokkal a fenti incidenst követően, a németnek ahhoz is volt elég lélekjelenléte, hogy maga utasítsa rendre a versenymérnökét, amikor az ma délelőtt is tiltólistán maradó információt kívánt közölni vele a csapatrádión.

Az új szabályértelmezés miatt számos hasonlóan zavaros esetet jegyezhettünk fel a másfél órás gyakorláson; a legrosszabbul talán az újonc Danyiil Kvjat és Jules Bianchi jártak, akiknek a mérnökei valóban elszólták magukat egyszer-egyszer.

A pályán eközben biztatóan kezdett a Mercedeseken és a Ferrarikon kívül (Kimi Räikkönen a 7. lett) a Red Bull is, különösen a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

A vadonatúj kasztnival köröző német mindneki másnál közelebb merészkedett a falakhoz – a 21-es kanyar kijáratánál egyszer enyhén meg is ütötte azt a jobb hátsó kerekével – és a bátran kockáztató vezetés jutalma a csapattársáénál, Daniel Ricciardóénál jobb időeredmény lett.

Üröm az örömben, hogy az 1-es rajtszámú Red Bull az edzés leges-legvégén, jócskán a kockás zászlót követően, gyaníthatóan egy újabb motorhibával leparkolt a célegyenes végén.

Vettelnél is rosszabbul járt talán a francia Jean-Éric Vergne, aki szemmel láthatóan feldúltan távozott a garázsból, miután a tréning első felét a fék, a második felét pedig az akkumulátor hibája miatt kellett kihagynia. A toro rossós mindezen gondok ellenére is a meggyőző 6. pozícióban zárt.

A sauberes Esteban Gutiérrez elektronikai hiba miatt volt kénytelen kihagyni egy órát, Räikkönen Ferrariján pedig az utolsó percekben a jobb első fék kapott lángra, amikor visszatért a boksza elé – a Ferrari-szerelők bizarrul sokáig nézték tétlenül a felcsapó lángokat.

A Szingapúri Nagydíj immár teljes egészében villanyfény mellett megrendezésre kerülő második szabadedzése közép-európai idő szerint 15:30-kor kezdődik.

 

FORMA-1
Szingapúri Nagydíj, 1. szabadedzés
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:49.056 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:49.178
3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49.205
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:49.874
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:50.122
6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) 1:50.539
A további program:
2. szabadedzés 15.30
szombat:
3. szabadedzés 12.00
időmérő edzés 15.00
vasárnap:
futam 14.00

 

Videók