""

Mindössze alig nyolc hónapig volt a Ferrari csapatfőnöke Marco Mattiacci. A korábban a Scuderia észak-amerikai kirendeltségét irányító olasz még április 15-én lépett hivatalba, miután elődje, Stefano Domenicali az F1-es sikertelenség miatt úgy döntött, elhagyja a Scuderiát.

Sergio Marchionne, a márka október elején munkába álló elnöke hivatalos közleményben jelentette be, hogy Mattiacci utódja Maurizio Arrivabene lesz, aki eddig a csapatot támogató Philip Morrison (Marlboro) keresztül állt kapcsolatban a Ferrarival. "Úgy döntöttünk, kinevezzük Maurizio Arrivabenét, mert a Scuderia és a Forma–1 eme történelmi pillanatában olyan személyre van szükségünk, aki nem csupán a Ferrarit ismeri, de azt is, miként irányítják ezt a sportágat” – indokolta döntésüket Marchionne.

"Maurizio nagy tudással bír: rendkívül közel áll a Scuderiához már évek óta, tagja az F1 Bizottságnak, így tisztában van azzal, milyen változások várnak ránk. Emellett folyamatosan innovatív ötletekkel áll elő, és nagy figyelmet fordít a Forma–1 fellendítésére is. A vezetői tapasztalata rendkívül sokrétű, és ez segíthet neki a csapat irányításában és motiválásában. Örülök, hogy ezzel biztosítjuk a megfelelő vezetést a versenytevékenységünknek. Egyúttal pedig szeretnénk megköszönni Marco Mattiaccinak mindazt, amit a Ferrariért az elmúlt tizenöt esztendőben tett, és minden jót kívánunk neki a jövőre nézve!”