Forma-1: hatalmas változások lesznek a Ferrarinál!

Nagy meglepetés van készülőben a Ferrarinál. Olasz lapértesülések szerint hamarosan távozik posztjáról Luca di Montezemolo és Marco Mattiacci, s a csapat irányítását Ross Brawn veszi át.


A Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak a távozásáról már többször is pletykáltak– legutóbb a nehéz helyzetbe kerülő olasz légitársasággal, az Alitaliával hozták összefüggésbe, ám Montezemolo cáfolta, hogy a cég elnöki pozíciójára vágyik. Most viszont az olasz sajtó mégis arról cikkezik, az idei lehet az elnök utolsó monzai versenye a Ferrari élén. Többek között a La Gazetta dello Sport című napilap munkatársa, Pino Allievi is arról számolt be, hogy az olasz csütörtökön hivatalosan is leköszön posztjáról.

A pletyka szerint ennek hátterében az áll, hogy a csapat 90%-os többségi tulajdonosa, a FIAT (a maradék 10% Piero Ferrari, az alapító fia kezében van) elnöksége egyre kevésbé elégedett Montezemoló munkájával, akit jövő csütörtökre várnak az elnökségi ülésre. Az autókonszern ügyvezetője, Sergio Marchionne, a FIAT elnöke, John Elkann és Montezemolo viszonya a hírek szerint az utóbbi időben igencsak megromlott.

A pletyka szerint ideiglenesen éppen Marchionne venné át Montezemolo helyét az elnöki székben, ám később a jelenlegi csapatfőnök, Marco Mattiacci kerülne a helyére. Mint ismert, Mattiacci eleve a Ferrari utcai részlegéről, az amerikai kirendeltség éléről került a versenycsapathoz, ám állítólag hosszabb távon nem kíván a versenyrészlegen tevékenykedni. Az így megüresedő csapatfőnöki pozíció ezek után a Forma–1-be visszatérő Ross Brawnhoz kerülhetne. Brawnt az elmúlt hónapokban már többször is hírbe hozták volt csapatával, Mattiacci legutóbb a CNN-nek pedig elmondta, szívesen leszerződtetné őt, ám nem tudja, a brit nyitott lenne-e erre.

Montezemolo az 1970-es években csapatmenedzserként került a Ferrarihoz, ahol az alapító, Enzo Ferrari jobbkeze volt a hosszabb szünet után újra bajnoki címeket hozó években. Később az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság szervezését irányította, majd 1991-ben az alapító halála után kaotikussá vált istálló elnöke lett, s felépítette a Michael Schumacher nevével fémjelzett sikercsapatot – egyebek mellett Ross Brawnnal. Ami a jövőjét illeti, a találgatások szerint mégis az Alitaliánál folytatja pályafutását.

A pletykákkal kapcsolatban Monzában egyébként Fernando Alonsót is megkérdezték, a spanyol azonban nem tudott új információval szolgálni. "Nem tudom. Csak pletykákat hallottam. Nem hallottam semmit Montezemolótól. Mindig is ő volt az elnökünk, amióta itt vagyok. Ha egy nap megtörténne, hogy nem lesz már itt, akkor beszélhetünk róla, de ez számomra teljesen új lenne” – fogalmazott a kétszeres világbajnok az Ansa hírügynökségnek.

Videók