Forma-1: hatalmas változás a Lotusnál!

A Lotus vezetői az Orosz Nagydíj helyszínén hivatalosan is bejelentették, hogy Forma-1-es csapatuk 2015-ben már nem a Renault, hanem a Mercedes erőforrásait fogja használni. A csapat a Petronasszal is egyezségre lép, váltóit viszont maga készíti.


 Az elmúlt hetekben, hónapokban több általában jól értesült lap is tényként közölte, hogy a Lotus a 2014-es szezon végén megszakítja együttműködését a francia motorgyártóval és a 2015-ös évadtól kezdődően a Mercedes V6-os turbófeltöltős erőforrásaival képviselteti magát a Forma-1-ben. Az egylet technikai igazgatója, Nick Chester néhány hete a királykategória hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában utalt a váltásra - elmondása szerint jövőre komoly változások lesznek az autó karosszériája alatt -a helyettes csapatvezető pedig a minap elárulta, már csak némi papírmunkát kell elvégezniük ahhoz, hogy hivatalosan is bejelenthessék a váltást. Szocsiban erre is sort került.

Az Orosz Nagydíj helyszínén az is biztossá vált, hogy 2015-ben a Petronas is ott lesz a Lotus partnerei között, valamint az is megerősítést nyert, hogy a csapat a jövőben is saját váltókat használ majd a királykategóriában. "Vissza szeretnénk térni az élmezőnybe és ismét ott akarunk lenni a bajnoki címre esélyes alakulatok között" - nyilatkozta Matthew Carter a Lotus Forma-1-es alakulatának ügyvezető-igazgatója. "Ezzel a lépéssel közelebb kerültünk célunk megvalósításához, a Mercedes erőforrásai ugyanis nagyszerű teljesítménnyel rendelkeznek. Jövőre új fejezet kezdődik a csapat életében! Most szeretnénk köszönetet mondani a Renault-nak, a cégnek, ami szorosan kapcsolódik csapatunk történelméhez, és amellyel közösen sok szép sikert arattunk" - teszi hozzá.

"A Lotus remek technikai gárdával és kiváló felszerelésekkel rendelkezik, szóval biztosra veszem, hogy a következő szezonban együtt javíthatunk a csapat teljesítményén" - fogalmaz a Mercedes Forma-1-es motorrészlegének első embere, Andy Cowell. "Részlegünk már a 2014-es évben is bebizonyította, hogy képes három alakulatot is képes magas szinten ellátni erőforrásokkal, miközben a gyári istállóra is oda tud figyelni. Örömmel vettük tudomásul, hogy a 2015-ös évben is folytathatjuk ennek bizonyítását; csapatunk természetesen arra törekszik, hogy jövőre egy erősebb és egy megbízhatóbb hajtóegységgel álljon elő" - folytatja a mérnök.

"Stratégiai szempontból rendkívül fontos döntés volt ez a Mercedes számára, hiszen a folytatásban is három csapattal dolgozhat" - ismeri el a német gyár motorsport-igazgatója, Toto Wolff, utalva arra, hogy a McLaren távozása ellenére (a britek 2015-ben a Honda motorjait használják majd) is meg tudták tartani a motorpartnerek számát. "A Lotus egy nagyszerű szervezet, csapatuk pedig rengeteg szép sikert ért el a versenypályákon - főleg az előző esztendőkben. Örömmel üdvözüljük őket a Mercedes-Benz családjában, és reméljük, hogy munkakapcsolatunk gyümölcsöző lesz a következő években" - zárta gondolatait az osztrák szakember.

Videók