Fairplay: Hamilton és Grosjean is Russelt vigasztalja

A hétvégi futamot követően több pilóta is sportszerűségéről tett tanúbizonyságot.


Rengetegen vigasztalják a hibája után letargiába esett George Russelt.

A brit versenyző az Emilia Romagna Nagydíjon a biztonsági autós fázis alatt a falban kötött ki. A Williams pilótája a gumikat szerette volna melegen tartani, azonban ráhajtott egy bukkanóra, ami úgy megdobta autóját, hogy az irányíthatatlanná vált.

Russel bánatát tovább növelte, hogy a baki előtt a 10. helyen állt, így sokáig ott volt előtte a remény, hogy megszerzi élete első pontjait.
A hibát követően a versenyző csak annyit szólt a csapatrádióba: „Nem is tudom, mit mondjak.”

Később úgy nyilatkozott élete legnagyobb baklövése volt, amit tett. Az angol olyannyira letargiába került az eset miatt, hogy órákkal a nagydíj után kiposztolta a képét, amin bánatosan ül a pálya szélén, és azt írta hozzá:

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a napot és ezt a hibát. Tanulni fogok belőle, és erősebbé válok. Az egész csapattól bocsánatot kérek. Nincs mentségem.”

Russel elkeseredettsége a többi pilótát is megrázta. Többen is bátorító szavakkal próbálták jobb kedvre deríteni.

 


Romain Grosjean kommentjében így fogalmazott: „Haver, ismerem ezt az érzést! Egy darabig eltart majd mire elfelejted, de hatalmas amit csinálsz. Menj tovább!”

A britek egykori pilótája David Coulthard is üzenetben bíztatta a fiatal versenyzőt:
„Ez csak egy kis folt lesz azon a hosszú pályafutáson, ami előtted áll. Ne aggódj, csak továbbra is mutasd meg, mire születtél!”

Az elit társasághoz a regnáló világbajnok, Lewis Hamilton is csatlakozott.

„George, te mindent beleadtál. Semmi baj nincs azzal, ha hibázol, és azzal sem, ha ez fáj neked. Én több bakit elkövettem, mint amennyire emlékszem. Nagyszerű tehetség vagy. Fel a fejjel, és nyomd a következőt” – írta Russelnek.

Honfitársa üzenete nagyon meghatotta a hibázó pilótát. Válaszában azt írta: Nagyra értékelem az üzeneted Lewis, sokat jelent ez nekem.
A brithez érkező szeretetáradatból is jól látszik, hogy mennyien bíznak a versenyzőben. És az is, mindenki tisztában van vele, hibázni emberi dolog.

 

Borítókép: Instagram.com/georgerussel63 és GettyImages

https://sport365.hu/auto-motor,auto-motor,forma-1,hamilton-james-bond-stilusaban-vezetett,132011

Videók