Ezért vonul vissza Nico Rosberg

Mindenkit váratlanul ért, mikor péntek délután bejelentette visszavonulását az idei F1-es szezon világbajnoka.


 

 
A visszavonulás bejelentése után Facebookon részletezte az okokat Rosberg.
 
„Az elmúlt 25 évben, mióta versenyzek, az volt az álmom és arra koncentráltam, hogy világbajnok legyek a Formula-1-ben. Kemény munka, fájdalom és áldozatok árán üldöztem ezt a célt. És most elértem. Megmásztam a hegyet, felértem a csúcsra, szóval ez tűnik a helyes döntésnek. A legerősebb érzelem bennem a mély hála és köszönhet azoknak, akik támogattak, akik lehetővé tették az álmom megvalósítását.
 
Idén, elmondhatom, átkozottul nehéz volt. Az elmúlt két év csalódásai után úgy dolgoztam, mint egy őrült, a motivációm olyan szintre jutott, amit sosem tapasztaltam meg. Ennek persze hatása volt a szeretteimre is, hiszen ez egy egész családtól követelt áldozatot, csakis a célnak vetni alá mindent. Nem találom a szavakat arra, hogy mondjak köszönetet feleségemnek, Viviannek, aki egészen hihetetlen volt. Megértette, hogy ez lesz a nagy év, a lehetőség a cél elérésére, és megteremtette nekem a lehetőséget, hogy minden verseny után teljesen kipihenjen magam, minden éjszaka ő foglalkozott a lányunkkal, átsegített a nehézségeken, s ő is a bajnokságunkat helyezte előtérbe.
 
Attól kezdve, hogy nyertem Suzukában, attól kezdve, hogy a saját kezembe került a cím sorsa, igazán nagy lett a nyomás, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy befejezem a pályafutásom, ha megnyerem a bajnokságot. Vasárnap reggel Abu-dzabiban tudtam, hogy ez lehet az utolsó versenyem, ez az érzés tisztította ki a fejem a rajt előtt. Szerettem volna minden pillanatot kiélveznie, mert tudtam, hogy ez lehet az utolsó alkalom… aztán a lámpák kialudtak, s következett életem legintenzívebb 55 köre. Hétfő este hoztam meg a döntést. Egy nap töprengés után elmondtam Viviannek és Georgnak a menedzsmentemből, majd következett Toto.
 
Egyedül az nehezíti meg a döntést, hogy a Formula-1-es családomat nehéz helyzetbe hozom. De Toto megértette. Azonnal tudta, hogy teljesen meg vagyok győződve erről, s csak megerősített. Mindig is arra leszek a legbüszkébb, hogy megnyertem a világbajnokságot, ezekből a hihetetlen emberekből álló csapattal, az Ezüst Nyilakkal.
 
Most pedig csak élvezni akarom a pillanatot, van időm rá, hogy ízlelgessem a következő hetekben, hogy végiggondoljam a történteket, hogy mindent megtapasztaljak. Aztán pedig meglátom, hogy az élet mit tartogat számomra a következő sarkon.”
 
A teljes fordítás a formula.hu-n jelent meg.
 

Videók