Ecclestone nem bánná, ha néhány kiscsapat megszűnne

A Forma-1 Menedzsment (FOM) elnöke, Bernie Ecclestone elárulta, nem tart attól, hogy elveszít néhány kisebb alakulatot, sőt adott esetben örülne is, ha új tulajdonosok érkeznének a királykategóriába. A brit üzletember az F1 látványosabbá tételének szükségességéről is beszélt.


 

A nemzetközi sajtóban megjelenő hírek szerint több kisebb alakulat is komoly anyagi gondokkal küzd, sőt azt sem zárhatjuk ki, hogy néhányuk hamarosan tulajdonosváltáson esik át, avagy a legrosszabb esetben befejezi működését. A hírek hallatán a sportág irányítói több alkalommal is felhívták az istállók figyelmét a költségcsökkentő intézkedések szükségességére, megegyezés azonban továbbra sem született a kiadások csökkentését illetően. Az FOM elnöke sokakkal ellentétben nem aggódik a kiscsapatok jövője miatt, sőt, őt az sem zavarná, ha azok új tulajdonoshoz kerülnének, avagy búcsút intenének a Forma-1 mezőnyének.

"Ami azt illeti, még örülnék is neki" - nyilatkozta Ecclestone az Autosport egyik riporterének. "Olyan ez, mint egy pókerjátszma, hiszen nem ismered a többieket. Nem kellene ebben a játszmában részt venniük! Ha nem engedheted meg magadnak, hogy részese légy az üzletnek, akkor egészen egyszerűen nem kellene részt venned benne" - teszi hozzá a nyolcvanhárom éves brit üzletember, aki a jelenlegi helyzetben nem a kiscsapatokat, hanem magát a királykategóriát félti, elmondása szerint ugyanis sürgősen javítani kellene annak népszerűségén.

Ecclestone továbbra sincs megelégedve a V6-os turbófeltöltős erőforrások hangjával, és a versenybírák munkáját is kritikával illette, holott az Osztrák Nagydíj előtt a Nemzetközi Automobil Szövetség megerősítette, hogy a jövőben elnézőbb lesz a pilótákkal - a nyolcas kanyar kiszélesítését mégis keményen szankcionálták. "Egyszerűen túl sok szükségtelen szabályunk van! Ha egy versenyző átlép egy fehér vonalat, büntetést kap, és ez nem jó. Ők autóversenyzők, és versenyezni akarnak, hát hagyjuk nekik! A versenybírákat a viadal alatt be kellene zárni a kis szobájukba, és csak a futam után kellene megvizsgálniuk a szabálytalanságokat, nem pedig a megmérettetés alatt!"

A kereskedelmi jogok birtokosa nyilatkozata végén azt is elismerte, hogy a Mercedes gyári alakulatának dominanciája egy kicsit sem zavarja, holott sokak szerint ez is közrejátszhat abban, hogy csökkent a Forma-1 televíziós nézettsége. "Nem ez nem zavar, mert ebben a sportban nagyon sokszor van olyan, hogy egy csapat dominálja az adott évadot. Mindaddig, amíg van két csapattárs, akik megfelelően versenyeznek egymással, nagy baj nem lehet" - zárta gondolatait Ecclestone.

Videók