Döbbenet! Visszavonul az újdonsült világbajnok!

Váratlan döntést jelentett be az osztrák fővárosban Nico Rosberg, 2016 Formula-1-es világbajnoka!


 
A német pilóta előbb átvette a világbajnoki trófeáját a bécsi FIA konferencián, majd bejelentette, 25 évnyi autóversenyzés után befejezi pályafutását. Döntését azzal magyarázta, hogy a vasárnap megnyert világbajnoki címmel teljesült az álma, amiért majdnem negyed évszázada küzdött!
 
Különleges nap ez a számomra, de a trófea átvétele mellett egy más okból is. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy bejelentsem: véget ért a Formula-1-es karrierem. Hat éves korom óta erről álmodtam, hogy világbajnok leszek, mindent elértem, amire csak gondolni tudtam, de mindent meg is tettem érte, s a szurkolók segítségével sikerült. Erre örökre emlékeznie fogok” - mondta 2016 világbajnoka, aki Alain Prost óta az első, aki a csúcson hagyja abba!

Rosberg a bejelentést egyébként élőben közvetítette Facebook-oldalán.

 

 

Rosberg visszavonulásával felszabadult az egyik legértékesebb ülés a rajtrácson, melyre a Mercedes utánpótlásprogramjába tartozó Manor-pilóta, Pascal Wehrlein pályázik legnagyobb eséllyel!

Videók