Carlos Sainz megszólalt a Ferrari döntéséről és az F1-es jövőjéről

Kérdés, hogy hol folytatja tovább a karrierjét a spanyol versenyző.


Carlos Sainz már érezte és tudta is, amikor Lewis Hamiltont óriási meglepetésre bejelentették a jövőbeli utódjaként.

A spanyol versenyző közben azt mondta, hogy tisztában van az értékével, és jó dolgokat ígért a jövőre nézve.

A versenyzői szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások a Ferrari egyik fő témája volt a téli időszakban, Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak is új szerződésre volt szüksége, ha 2024 után is a csapatnál akartak volna maradni.

Leclerc számára meg is érkezett az új többéves szerződés, Sainz bejelentésére azonban tovább várni, kellett, mígnem megtörtént az elképzelhetetlen, és bejelentették, hogy a hétszeres világbajnok Hamilton 2025-től a Mercedest a Ferrarira cseréli, Sainzot pedig a parkolópályán hagyja ezzel.

Carlos Sainz nem csalódott a Ferrari döntése miatt

A Sky Italiának nyilatkozva Sainz elmondta, hogy „felkészült" arra, ami most következik, de ahelyett, hogy a Ferrari döntésén rágódna, inkább arra koncentrál, hogy a csúcson távozzon, és megerősítette célját, hogy a 2024-es F1-es világbajnoki címért akar harcba szállni.

Arra a kérdésre, hogy meglepte vagy csalódott-e a Ferrari döntése miatt, Sainz így válaszolt: „Nem, nem voltam csalódott.”

„Mivel belülről a Ferrari csapatában belül élek, így már több dolgot tudtam, és a csapattal együtt készültem az előttem álló változásokra, bár nem akarok másra gondolni, mint arra, hogy ebben a szezonban mindent beleadjak a Ferrarinak. Nyugodt vagyok, és már a jövőnkkel foglalkozunk, de tudjuk, hogy egy nagyon fontos szezon áll előttünk. Ez lesz az utolsó évem a Ferrarinál, ezért a lehető legjobbat akarom kihozni magamból” – nyilatkozott Sainz.

Hozzátette: „Biztosan nem a legjobb érzés így kezdeni a szezont, de abban a pillanatban, amikor Bahreinben felveszem a sisakot, és pályára gurulok, csak az az érzés marad bennem, hogy egyre keményebben és keményebben akarok menni, a világbajnoki címért harcolva.”

Sainz 2023-ban jelentősen megemelte az ázsióját, mivel ő volt az egyetlen nem Red Bullos versenyző, aki futamot tudott nyerni a tavalyi esztendőben Szingapúrban. Számos csapat, mint például a Williams, a Sauber és a Mercedes már a lehetséges következő célállomásaként szerepelnek a spanyol számára.

Sainz megismételte, hogy a figyelme egyelőre továbbra is a Ferrarira összpontosul, és nem aggódik a Maranellón túli karrierje miatt, mivel a kétszeres futamgyőztes spanyol, tudja, hogy mit tud letenni az asztalra.

"Tisztában vagyok azzal, hogy mit érek versenyzőként, és ezért nagyon nyugodtan tekintek a jövőbe. Biztosan jönnek majd jó dolgok, de egyelőre továbbra is az a célom, hogy a legjobbamat nyújtsam a Ferrarinál" - mondta Sainz.

Ha Sainz utolsó szezonjában a Ferrarival összejönne a világbajnoki cím, akkor 2007 óta ez lenne a csapat első versenyzői címe a Forma-1-ben.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365

Videók