Bearman: „Többet már nem tehetek egy Forma-1-es ülésért”

A Ferrari valaha volt legfiatalabb versenyzője mindenkit lenyűgözött, kérdés ez mire lesz elég?


Oliver Bearman nem biztos abban, hogy a szaúd-arábiai bemutatkozását követően tudna-e még bármit többet tenni annak bebizonyítására, hogy készen áll egy állandó Forma-1-es ülésre.

A vakbélgyulladással kiesett Carlos Sainz helyett beugró Bearman a 11-dik helyre kvalifikálta magát, és mindössze 0,036 másodperccel maradt le a Q3-ról, majd végül másnap a hetedik helyen ért célba Lando Norrist és Lewis Hamiltont is megelőzve.

A 2015-ös Ausztrál Nagydíjon Felipe Nasr ötödik helye óta ő lett a legtöbb pontot szerző versenyző a debütálásakor, és egyben minden idők harmadik legfiatalabb versenyzője Max Verstappen és Lance Stroll mögött.

Bearmannek további szabadedzés lehetőségek vannak kilátásban a Haasnál az idei esztendőre, és a dzsiddai teljesítménye előtt is már az egyik jövő évi ülés nagy esélyese volt, és úgy érzi, ennél többet nem is tehetett volna a bizonyítása érdekében.

„Nem tudom, mit tehetnék még, nem hiszem, hogy az év hátralévő részében az F1-ben leszek, szóval az volt a célom, hogy jól szerepeljek ezen a hétvégén, és úgy gondolom, tisztességesen teljesítettem" - magyarázta Bearman, amikor a RacingNews365 megkérdezte tőle, hisz-e abban, hogy teljes munkaidőben az F1-be kerülhet.

„Ez minden, amit tehetek, tovább nyomulok és szorítok. Idén sok szabadedzést teljesítek a Haasszal, szóval alig várom, hogy kiépítsem velük a kapcsolatot, és még több kilométert gyűjtsek az autóban. Remélhetőleg kinyílik egy ajtó, az fantasztikus lenne” – állapította meg.

Amikor arról kérdezték, hogy várható-e, hogy legközelebb Ausztráliában ismét a Ferrariba ülhet Bearman úgy vélte, hogy a Carlos Sainz már elég fitt lesz ahhoz, hogy újra versenyezzen.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365

Videók