Alonso: jobban megérdemeltük volna a győzelmet, mint bárki más

Értékelte a szezont és a jövőre is kitért az Aston Martin versenyzője.


Alonso a szezon legnagyobb pillanatait a fiókban tartotta, de nem árt, ha elismeri, hogy néhányszor belekóstolhatott volna a győzelem ízébe. Zandvoort és a vizes újraindítás volt az egyik, Monaco a másik.

„Szerintem lehetséges volt. Monaco tűnt a legközelebbinek, a gumicserére való felszólítással. Esetleg Zandvoort, ha más helyzetben lettünk volna az újraindításnál” – vallotta be a spanyol, aki az Abu-Dzabi teszt után már szabadságát tölti.

„Valószínűleg itt-ott volt esélyünk a sikerre, és igen, azt hiszem, idén jobban megérdemeltük volna, mint bárki más” – ragaszkodik Fernando, aki nyolc dobogós helyezést tudhat magáénak, amelyek közül egyik sem vezetett győzelemhez.

A kétszeres bajnok a verseny utolsó szakaszának elemzése után nyilatkozott, rámutatott néhány olyan területre, ahol még javítani kell az AMR-23-ason. „Azt hiszem, meg kell találnunk egy kis összhangot. Talán az egyik gyenge pont az volt, hogy az autónak egy nagyon szűk ablakban kellett futnia. Ez mindenkinél így van, de jó lenne, ha jövőre mindig stabilan tudnánk teljesíteni.”

Másrészt a végsebesség, ami miatt Abu Dhabiban az egyik legrosszabbul teljesítettek. „Továbbá, ha tudunk javítani a sebességünkön az egyenesekben... Azt hiszem, a teljesítményt tekintve ez volt a gyenge pontunk, mindig túl lassúak voltunk az egyenesekben. Ha olyan gyorsak akartunk lenni, mint a többiek, akkor túlságosan le kellett engednünk a hátsó szárnyat, és akkor a kanyarokban is lassúak lettünk, szóval valószínűleg ez volt az a hurok, amiből nem tudtunk kijönni.”

„Boldog csapat vagyunk, fiatal csapat vagyunk, és minden eredményt győzelemként ünnepelünk. Fontos, hogy ezt az energiát megőrizzük jövőre is.” – tette hozzá.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365

Videók