Alonso jelezte: ennél többet nem tehetett

Fernando Alonso szerint képtelenség jobb időt autózni a Ferrarival annál, mint amivel az Olasz Nagydíj időmérő edzésén megszerezte a hetedik helyet.




Akár elégedetlen is lehetne a spanyol versenyző a Scuderia hazai pályán mutatott teljesítménye miatt, mégsem az. Fernando Alonso ugyanis úgy érzi, a monzai időmérő edzésen elérte saját korlátait, így ennél aligha érhetett volna el jobb eredményt - olvasható a telesport.hu-n.

„A szabadedzések után nehéz, mert mindig optimistává válunk, amikor látjuk, hogy valamivel versenyképesebbek vagyunk. Talán más üzemanyag-mennyiséggel futunk, mint az ellenfeleink” – indokolta a péntekhez képesti visszaesésüket.

„Ma teljes mértékben a határon voltam. Két köröm volt a Q2-ben és kettő a Q3-ban is – négy azonos kört futottam, tehát ha száz szett gumit adnának, akkor is ugyanilyen köridőt értem volna el. Ez volt az abszolút maximum, ami jó érzés számomra.”

Alonso a folytatásban ugyanakkor igyekszik visszafogni magát: a monzai első sikánban sok ütközést és incidenst láthattunk már. „Nem lehetünk őrültek az első kanyarban, nem mehetünk bele túl agresszíven, mert akkor gond lehet. Pontokra van szükségünk, segítenünk kell a csapatot, és elégedetté tenni a Tifosit. Sajnos ma nem harcolhattunk a pole pozícióért, de holnap a maximumot nyújtjuk, az pedig egy tökéletes verseny. Meg kell találnunk az egyensúlyt a támadásoknál, hogy célba érjünk, és pontot szerezzünk. A Williams és a Mercedes túl gyorsnak tűnik, de a McLaren, a Ferrari és a Red Bull csoportja elég közel van, egy-két tizedre, és remélem, hogy mi vezethetjük ezt a csoportot” – idézte a spanyolt az ESPN.

Videók