A Williams két éven belül már a győzelemért versenyezne

Nagy célokkal vág neki a következő időszaknak a vezetés.


 A Williams Forma-1-es csapata nagy reményekkel várja a következő szezonokat, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elmondásuk szerint két éven belül már győzelmekért akarnak küzdeni.

Az istállóhoz több nagy nevet is sikerült szerződtetniük az utóbbi időben, mint például James Vowles, vagy az a Pat Fry, aki előtte évekig az Alpine műszaki igazgatója volt.

Az új vezetés új irányokat és módszereket szeretne meghonosítani a csapatnál, amelynek céljaként azt tűzték ki, hogy az elkövetkező években visszaküzdjék magukat az élbolyba.

Pat Fry elmondta, a Ferrarinál és Ron Dennis mellett olyan győztes mentalitást szívott magába, aminek hála nem éri be a második hellyel.

A Williams csapata utoljára 1997-ben szerzett vb-címet, az elmúlt szezonokban pedig rendre a tabella végén kullogtak. Vowles első szezonjában a hetedik helyet érték el, ami előrelépésnek tekinthető, és talán az első lépcsőfoknak egy hosszú úton.

Fotó: Tóth Zsombor / Sport365.hu

Videók