""

A szakember úgy tudja, a spanyol világbajnok rendkívül közel került a brit istállóhoz.

A Red Bull négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel Japánban bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja csapatát, azaz 15 év után búcsút vesz a pályafutását támogató osztrák cégtől; a német klasszis a nemzetközi sajtóban megjelenő hírek szerint a Ferrarihoz igazol. Az istálló a bejelentés után azonnal egyértelművé tette, hogy 2015-ben a Toro Rosso orosz újonca, Danyiil Kvjat lesz Daniel Ricciardo csapattársa, azaz az egylet ismét házon belülről választ pilótát.

Noha a bikások rendkívül komolyan veszik a tehetséggondozást, sokak szerint ezúttal egy tapasztaltabb pilótát, mégpedig Fernando Alonsót kellett volna szerződtetniük, aki állítólag az év végén elhagyja a Ferrarit, azaz könnyen igazolhatóvá válik. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a csapaton belül sem volt teljes az egyetértés az új pilóta személye kapcsán, a főtervező, Adrian Newey ugyanis Alonsót szerette volna Vettel helyére igazolni, a juniorprogramot vezető Marko azonban végig kitartott a fiatal orosz mellett.

Az osztrák szakember elismerte, hogy Alonso lett volna a "legbiztonságosabban kijátszható kártya" szerződtetése azonban "abszurddá tette volna a juniorprogramot". Német lapértesülések szerint, az istálló vezetői közül néhányan már 2013-ban is egy tapasztalt versenyzővel helyettesítették volna a visszavonuló Mark Webbert (akkor Kimi Räikkönen neve merül fel), Marko azonban meggyőzte a Red Bullt birtokló Dietrich Mateschitzet arról, hogy érdemesebb az utánpótlásprogramra építeni – a csapat végül Daniel Ricciardót igazolta, házon belülről.

Marko most azt is elmondta, hogy a már említetten kívül más okai is voltak annak, hogy a Red Bull nem szerződtette a kétszeres spanyol bajnokot. "Nincsenek kétségeim Alonso képességeivel kapcsolatban" – nyilatkozta az osztrák szakember a Servus TV egyik riporterének. "Információnk szerint azonban már nagyon közel került a McLarenhez" – tette hozzá, olajat öntve azokra a híresztelésekre, melyek szerint a spanyol tárgyal, avagy már meg is egyezett a wokingiakkal.