A Ferrari pilótái így búcsúztak Binottótól

Köszönetet mondtak egykori főnöküknek.


A Ferrari pilótái megható bejegyzések segítségével köszöntek el a búcsúzó Mattia Binottótól.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Ferrari elfogadta csapatfőnökének, Mattia Binottónak a lemondását, így az olasz szakember december végén távozik az istállótól.
A lemondása hírére a csapat pilótái is reagáltak.

„Köszönünk mindent, Mattia. Négy nagyon intenzív évet töltöttünk együtt, nagy megelégedéssel, és olyan elkerülhetetlen pillanatokkal is, amelyek kihívást jelentettek számunkra” – írta az Instagramon Charles Leclerc.

„Az irántad érzett nagyrabecsülésem és tiszteletem soha nem lankadt, és mindig is teljes odaadással dolgoztunk ugyanazon célok elérése érdekében. Sok sikert mindenhez” – tette hozzá.

Carlos Sainz szintén tisztelgett egykori csapatfőnöke előtt.

„Grazie Mattia. Öröm volt veled együtt dolgozni, hogy a csapatot és magunkat is előrébb juttassuk. Köszönjük a nagyszerű emlékeket és pillanatokat, amelyekben osztoztunk a versenypályán és azon kívül is. Minden jót a jövőbeni terveidhez!” – írta.


Nem csak ők búcsúztatták Binottót, hanem az istálló tartalékpilótája, Antonio Govinazzi is.

„Nem sok igazán fontos ember van az ember életében, de ezzel nem mindig vagyunk tisztában és nem mindig ragadjuk meg a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy köszönetet mondjunk nekik” – mondta az olasz.

„Mattia mindig is referencia voltál és az is leszel, és én mindig hálás leszek neked” – tette hozzá.


Binotto december 31-ig marad a Forma-1-es csapat élén, a Ferrari pedig már dolgozik azon, hogy megoldja a pótlását.

Borítókép: Joe Portlock – Formula 1/Formula Motorsport Limited a Getty Images

 

 

 

Videók