Forma-1 / Motorsport

A bizalomhiány miatt került kritikus helyzetbe Alonso és a Ferrari kapcsolata

""

Fernando Alonso pár hete még arról nyilatkozott, mindenképpen a Ferrarinál szeretné befejezni pályafutását. Szingapúrba érkezve viszont újabb, a távozásáról szóló pletykák fogadták, valamint újságírói kérdések egész hada. A kétszeres világbajnok nem titkolta frusztráltságát, és célzást tett arra, hogy valaki a háttérből (Olaszországból) próbál éket verni közé és a Scuderia közé.

Tény, a Ferrarinál az elmúlt időszakban komoly változások történtek. Távozott Luca di Montezemolo, helyét pedig a Fiat ügyvezető igazgatója, Sergio Marchionne vette át, akinek eltökélt szándéka, hogy egy hosszabb távú projektbe kezdjen, mellyel megalapozza a csapat újabb sikerkorszakát. Marco Mattiacci, a csapat vezetője korábban leszögezte, ötéves tervben gondolkodnak, s a komoly változtatásoktól sem riadnak vissza.

Az Autosport szerint ezen eltökéltség akár Alonso távozásához is vezethet. „Ez nem enged teret a szentimentalizmusnak, annak sem, hogy mindent így folytassanak, csak mert a múltban így csinálták, és idő sincs már az olyan utasokra, akik nem elkötelezettek maximális mértékben a cél iránt. És az elkötelezettség kulcstényezővé vált. A Ferrari tudja, hogy Alonso személyében az egyik legjobb – ha nem a legjobb – versenyző áll rendelkezésére. De a Ferrarinak most többre van szüksége, mint az ő kiválóságára” – írja a lap elemzésében, kiemelve, hogy az olaszok számára már nem elég, hogy Alonso csak addig kötelezi el magát feléjük, amíg nem kap tőlük nyerő autót, avagy egy jobb ajánlatot egy riválistól.

Tény, Sergio Marchionne, a Ferrari új elnöke már Luca di Montezemolo leváltása előtt kijelentette: egy cégnél senki sem állhat a szabályok fölött, mindenki leváltható. Mindez vélhetően Alonsóra is áll.

Flavio Briatore, Alonso menedzsere az Olasz Nagydíj hétvégéjén elmondta, a spanyol mára „megszokta”, hogy a Ferrari csak küszködik, ezért ideje lenne előrébb lépniük a vörösöknek. Az Autosport kérdésére, vajon a spanyol hajlik-e aláírni a McLaren által neki kínált szerződést, a volt csapatfőnök a következőket felelte: „Úgy hiszem, ő már volt egyszer a McLarennél… Nem gondolnám, hogy megfelelő kombináció lennének együtt. De sosem tudhatjuk, az emberek változhatnak. Fernando nyerni akar, egy versenyképes autóra vágyik. A Ferrarinál minden adott a győzelemhez. Di Montezemolo komoly anyagi lökést adott a csapatnak, most már csak a csapatnál dolgozó embereknek kellene együttesen eredményt felmutatniuk.”

Az Autosport szerint a kétszeres bajnok és a Ferrari előtt most két út áll: vagy kölcsönösen megerősítik bizalmukat egymásban, vagy belátják, hogy eljött a különválás ideje. Ez utóbbit a hírek szerint megnehezíti, hogy a pletykákkal ellentétben nincsenek teljesítményre vonatkozó záradékok Alonso 2016-ig érvényes szerződésében, James Allen pedig olasz bennfentes kollégájától, Pino Allievitől úgy tudja, a spanyol kivásárlási ára 30 millió euró lenne. Ezt a Honda állítólag hajlandó is lenne kifizetni.

„Amikor még Ross Brawn irányította a Honda csapatát, a japánok egyértelművé tették, hogy Alonso lenne a fő célpontjuk, de sosem tudták megszerezni őt. Ez az óhajuk azóta is megvan” – írja James Allen. Majd hozzáteszi, a problémát csupán az jelenti, hogy a McLaren-Honda projektje a hírek szerint nem áll valami jól. És ezt Mat Morris, a csapat tervezőmérnöke is elismerte. „A csapatban vegyes érzések uralkodnak: nagy izgatottság és óvatos aggodalom. Komoly változásokon megyünk keresztül, ami szükséges, de ehhez mindig idő kell, és még messze vagyunk a célunktól.”

Az Autosport elemzője, Jonathan Noble szerint meghatározó hetek állnak Alonso és jelenlegi csapata előtt. „Még a Ferrari főnökei és maga Alonso sem tudja, mi lesz a következő hetek kritikus tárgyalásainak végkimenetele. Az sem lehetetlen, hogy megköttetik a nagy megállapodás 2016 utánra, mely megerősíti a lelkesedésüket, hogy újra naggyá tegyék a maranellói csapatot. De az is lehet, hogy elfogadják, ideje szakítani, Alonso pedig egy riválishoz szerződik 2015-re, 2016-ra, vagy akár kihagy egy szezont” – írja zárásként az Autosport.

Végül pedig Briatorét idézi: „Nem rendelkezem varázsgömbbel. Csak a jelent látom, és abban a Mercedes van elöl.”