Megszakították a WTCR második futamát - GALÉRIA

Michelisz Norbert is kicsúszott, Catsburg autója kigyulladt, leszakadt az ég, teljes a káosz.


A WTCR túraautó világkupa zárófordulójának második futama káosszal indult.  Rögtön az elején többen letértek a pályáról, majd Catsburg autója kigyulladt, így átmenetileg félbeszakították a versenyt. 

A bírók láthatóan teljesen tanácstalanok voltak, nem igazán tudták, melyik szabályt alkalmazzák, így több, mint fél óráig állt a futam. Az volt a legnagyobb kérdés, hogy rajtbalesetnek számítanak-e a történtek. Ebben az esetben az eredeti sorrendben indulhattak volna a pilóták, végül azonban úgy döntöttek a harmadik szektor szerinti adatok alapján rajtolnak a pilóták a biztonsági autó mögül. 

A vízen szerencsétlenül felúszó Catsburgnek jól jött a hosszú kényszerpihenő, a kocsiját ugyanis sikerült teljesen újraépíteni.


A pályán álló vízrétegen többen felúsztak, és a kavicságyba kerültek.

 


Michelisz Norbert sem tudott ura maradni az autójának.

 


Catsburg autója kigyulladt.

 


Az üzemanyagból a pályára is került.

 

Fotók: M4Sport.hu

Videók