Hetedik hely a második futamon

Tör előre Michelisz!


Kilencedikként rajtolt, de a hetedik helyen ért célba Michelisz Norbert a második futamon a Slovakia Ringen.

Az első futamon Michelisz Norbert a hatodik helyről indulva tizedik lett a Slovakia Ringen, miután a vegyes gumiválasztás mellett döntő Hyundai szenvedett a tapadással a félig vizes, félig nedves pályán.

A második verseny rajtja után sem mindenki tudott a pályán maradni. Rögtön az elején Urrutia csúszott ki a sóderágyba, aztán Tassi Attila és Gabriele Tarquini akadt össze egy versenybalesetben, aminek következtében mindketten kiestek, be is kellett küldeni a biztonsági autót. Az esetet szerencsésen megúszta Michelisz, aki pont ott volt mellettük.

Az újraindítás után a magyar versenyző feljött hetediknek, de aztán Mikel Azcona a gyorsabb Cuprával körbeautózta őt, és visszaesett nyolcadiknak. A végén Girolami óriási balesete után feljött egy helyet Michelisz, és a hetedik helyen zárta a versenyt.

A szlovákiai záró versenyt 14:45-kor (élő: Sport 2), rendezik, amelyen Michelisz a második helyről rajtol majd.

A második futam végeredménye:



Fotó: michelisz.hu

Videók