Egyéb sportok

Augusztusban bővülhet az asztaliteniszezők olimpiai programja

""

"Erről augusztus 9-én, Moszkvában tárgyal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetése" – mondta Matthew Pound, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség igazgatója. A szervezet eredetileg úgy számolt, hogy már májusban döntés születik a kérdésben.

Az ITTF tervei szerint Rióban 16 vegyes páros indulna, így az eddigi négy helyett öt versenyszám lenne asztaliteniszben, de egy ország az ötből csak négy számban állhatna rajthoz. Ezzel a módosítással azt akarják elkerülni, ami 2008-ban és tavaly is megtörtént, azaz, hogy minden versenyszámban Kína sportolói győztek.

Az ITTF elképzelése szerint a bővítés nem növelné a versenyzők létszámát, s a továbbiakban is összesen 86-86 férfi és női asztaliteniszező venne részt az olimpián.