Takács Boglárka Brüsszelben futhat, Sdyney McLaughlin-Levorne-nal egy futamban
A magyar csúcstartó Takács Boglárka rajthoz állhat szombaton 200 méteren a brüsszeli Gyémánt Liga-döntő egyik betétszámában, melyben az atlétika jelenlegi egyik legnagyobb sztárjával, a négyszeres olimpiai bajnok Sydney McLaughlin-Levrone-nal futhat egy futamban.
A rajtlistát kedden tették közzé a verseny honlapján, amely szerint a 100 és 200 méter magyar csúcstartója és az amerikai klasszis mellett még öt sprinter tagja a futamnak, melyben Takács Boglárka 22.71 másodperces országos rekordjával a negyedik legjobb idő birtokosa a mezőnyben.
A párizsi játékokon 400 méter gáton parádés, 50.37 másodperces világcsúccsal győztes McLaughlin-Levrone brüsszeli szereplését múlt héten jelentették be a szervezők, hozzátéve, hogy 200 és 400 méter síkon fog szerepelni a kétnapos viadalon. Később a nemzetközi szövetség (WA) jelezte, hogy bár minden számban lehetőség van egy-egy szabadkártyás atléta szereplésére a sorozat fináléjában, csak olyan sportoló kaphat indulási jogot, aki legalább egy GYL-viadalon rajthoz állt idén, márpedig McLaughlin-Levrone egyetlen versenyen sem volt ott, így nem kaphat szabadkártyát. A sztársprinter szereplése ezzel együtt nem hiúsult meg, a belga versenyrendezők ugyanis mindkét távon beiktattak a programba egy-egy meghívásos futamot.
Fields for 🇺🇸Sydney McLaughlin-Levrone’s 200m and 400m races this week.#BrusselsDL 📺: Live on Peacock pic.twitter.com/4VTGLgwuFx
— Travis Miller (@travismillerx13) September 10, 2024
A 25 éves amerikai sportoló 200 méteren mindössze kétszer, 400-on pedig egyszer futott idén versenyen, viszont mindkettőn világszínvonalú időt produkált: 200-on 22.07, 400-on 48.75 másodpercet sprintelt.
A szervezők kedden jelezték, hogy már összesen több mint 70 ezer jegyet eladtak a pénteken és szombaton sorra kerülő versenyre.
A meghívásos női 200 méter szombaton 19.53-kor rajtol.