Egyéb sportok

Atlétika: negyvenéves koráig versenyezne a kétszeres olimpiai bajnok

""

A dominikai szülők gyermekeként az Egyesült Államokban született és ott is nevelkedett, de a Dominikai Köztársaság színeiben versenyző 37 éves futó az első ötkarikás aranyérmét 2004-ben, Athénban szerezte, majd 2012-ben, Londonban is a legjobbnak bizonyult.

"Ha Londonban fejezném be pályafutásomat, az azt jelentené, hogy tíz világbajnokságon és öt olimpián vettem részt, ami, úgy vélem, nagyszerű karrier lenne" – indokolta, miért változtatott korábbi elképzelésén. A Laureus honlapjának – ő az egyik nagykövete a sportalapítványnak – arról számolt be, hogy nemcsak a kerek szám miatt menne el még Londonba is, hanem azért is, mert szép emlékeket őriz onnan 2012-ből.

"Izgalmas lesz. Öt-hat évvel idősebb vagyok az első tíz között lévő ellenfeleimnél. Tisztában vagyok vele, hogy ki vannak éhezve a sikerre, de nincs egyértelmű favorit. Ez az, ami miatt továbbra is motivált vagyok. Tudom, hogy képes vagyok kezelni a nyomást, és ha jó formába kerülök, veszélyes leszek" – mondta.

Sanchez a két olimpiai címe mellett két vb-elsőséget is begyűjtött: 2001-ben Edmontonban és 2003-ban pedig Párizsban bizonyult a leggyorsabbnak 400 méter gáton.