Átigazolási stop a Real Madridnál

Florentino Perez behúzta a féket. A Real Madrid elnöke csak akkor engedélyezi a további költekezést a nyáron, hogyha sikerült valakit el is adni
Ez viszont felgyorsíthatja azoknak a játékosoknak az eladását, akikre Xabi Alonsónak nincsen szüksége. Persze a Real Madrid helyzete korántsem egyszerű.
Minderről Fabrizio Romano számolt be az ESPN információira hivatkozva.
Mindez érthető annak függvényében, hogy a Real már négy igazoláson van túl és ha még a klubvilágbajnokságon szert tett bevételeket is figyelembe vesszük, akkor is erős mínuszban van a gárda.
Ezen a nyáron a Real eddig 183 millió eurót költött el.
Ebben pedig nincs benne az az összeg, amelyet a Bayer Leverkusennek utaltak Xabi Alonso idő előtti lelépésért. Vagy azt az összeget, amelyet Vinícius Junior szerződés megújításáért ki kell majd fizetni a játékosnak.
Az elnök szerint pedig ez az irány nem tartható. Azaz, ha valaki megy, akkor érkezhet új játékos.
Így valószínűleg felgyorsulnak majd az eligazolások. Távozhat például Fran Garcia, de érte maximum 20 millió eurót kaphat a klub az AC Milantól.
Az igazán nagy értékkel viszont az a baj, hogy egyelőre nem biztos, hogy távozni is akarnak. Így Endrick és Rodrygo Goes eladása jelentős bevételhet jutattná a Real Madridot. Hogyha valóban meg tudnak válni tőlük.
Ha viszont nem, akkor a lehetőségek elfogytak.
Pedig Xabi Alonsónak még vannak tervei. Egy csatárt vagy egy középpályást szeretne még a Real vezetőedzője, aki jobban illeszkedik az elképzeléseibe.
Azonban egyelőre várnia kell. Vagy kénytelen lesz lemondani az elképzeléseiről.