Egyéb sportok

Asztalitenisz ob: Póta és Fazekas is címvédésre készül

""

A hazai szövetség tájékoztatása alapján a nők kiemelési sorrendjében a tavalyi döntősök állnak az élen, egészes pontosan a címvédő Póta Georgina, illetve az ezüstérmes, 2011-ben győztes Lovas Petra. Őket a budaörsi tehetségek, Pergel Szandra és Madarász Dóra követik – mindketten oszlopos tagjai a Bajnokok Ligájában döntős Budaörs 2i SC együttesének. Pergel ugyan egyesben még nem nyert ob-t, de 2010-ben és 2011-ben is a végső siker kapujában állt, tavaly pedig bronzérmes lett. Az 5-8. kiemelési helyen a Postás SE játékosai – Kertai Rita, Braun Éva, Varga Tímea és Nagyváradi Mercédesz – találhatóak.

Az indulók között lesz két, több alkalommal győztes versenyző is, a négyszeres bajnok Fazekas Mária és a kétszeres aranyérmes Braun Éva.

""

A férfiaknál az olimpikon Pattantyús Ádám a bajnokság első kiemeltje, ő Top 12-elsőséggel rendelkezik, ob-arannyal azonban még nem, pedig többször volt már a legjobb négy között. A másodikként rangsorolt Fazekas Péter háromszor már legyőzhetetlennek bizonyult, ráadásul címvédőként érkezik majd Budaörsre. Az elmúlt két év ezüstérmese, Kosiba Dániel is nagy reményekkel várja a verseny rajtját, akárcsak Jakab János. A négyszeres bajnok immár budaörsi színekben vág neki a küzdelmeknek azok után, hogy tavaly sérülés miatt nem volt lehetősége 2011-ben megszerzett címe megvédésére. Az élmezőny legfiatalabb tagja, Lakatos Tamás a harmadik kiemelési pozícióval rendelkezik, őt követi a sorban a 2011-es és 2012-es Top 12-bajnokság győztese, Nagy Krisztián. A 2002-ben legjobbnak bizonyult Lindner Ádámot ötödik, a 2010-es bajnok Muskó Pétert tizedik, 1992 aranyérmesét, Vitsek Ivánt pedig 17. kiemeltként szólítják majd asztalhoz.

A versenyszámok első helyezettjei, illetve dobogósai vásárlási utalványt kapnak, az egyesben diadalmaskodók 70 ezer forint értékben.

ASZTALITENISZ
A Decathlon ob programja
Szombat
vegyes páros (a döntőig) 10.00
női páros, férfi páros (az elődöntőig) 11.30
női egyes, férfi egyes selejtező 13.30
női egyes, férfi egyes főtábla, 1. forduló 17.00
Vasárnap
női egyes, férfi egyes főtábla, 2. forduló 10.00
női, férfi páros elődöntő 11.00
női egyes főtábla, 3. forduló 11.30
férfi egyes főtábla, 3. forduló 12.15
vegyes páros döntő 16.30 ó
női, férfi egyes elődöntő 17.00
női, férfi páros döntő 17.45
női, férfi egyes döntő 18.15
A címvédők
férfi egyes: Fazekas Péter
férfi páros: Lindner Ádám, Marsi Márton
női egyes: Póta Georgina
női páros: Póta, Lovas Petra
vegyes páros (legutóbb 2009-ben rendezték meg): Vitsek Iván, Braun Éva