Angol foci

Arteta nem győzte dicsérni fiatal játékosát

Kép forrása: Alex Pantling/Getty Images

Myles Lewis-Skelly, az Ágyúsok 18 éves futballistája élni tudott az előtte kínálkozó lehetőséggel és egyre több játékpercet kap a felnőtt csapatnál.

Az Arsenal péntek este 1-0-ra legyőzte az Ipswich Town gárdáját a Premier League-ben. A sikerrel Mikel Arteta együttese feljött a második helyre és hat pontra van a listavezető, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Liverpooltól. A mérkőzés üde színfoltja volt az utánpótlás-válogatott Lewis-Skelly, aki ismét a kezdőben kapott helyet.

Először igazán akkor figyelhettünk fel a 18 éves angolra, amikor a Manchester City elleni derbin 2-1-es előnynél beállt a vendégekhez, majd a lefújást követően összetűzésbe keveredett Erling Haalanddal. A norvég támadó tőle kérdezte, hogy: „Te meg ki a fene vagy?”.

A középpályásként is bevethető tehetségre – a sérülések miatt – általában a védelem bal oldalán számít az Arsenal baszk trénere. Az Ágyúsok utolsó négy fontos tétmeccsén egyaránt kezdőként futott ki a gyepre, viszont most először végig is játszotta az adott találkozót.

Lewis-Skelly az Ipswich elleni bajnokin szemet gyönyörködtető megoldásokkal vétette észre magát, ennek is köszönhető, hogy több oldalnál is a legmagasabb (7.9-es) értékelést kapta a pályán lévők közül.

Természetesen Arteta sem ment el játékosa teljesítménye mellett szó nélkül, így értékelte a játékát.

„Különleges személyiség. Rendkívül éretten futballozik. Az adottságai tökéletesen illeszkednek a játékstílusunkhoz” – mondta a baszk vezetőedző, majd tovább dicsérte a labdarúgót.

„Az elmélet csak egy dolog, de ezen a szinten hétről hétre ilyen performanszokat nyújtani teljesen más. Minden elismerésem neki” – tette hozzá Arteta.

Myles Lewis-Skelly tovább bizonyíthat edzőjének, hiszen nem áll meg a nagyüzem a Premier League-ben.

Az Arsenal legközelebb január elsején játszik tétmérkőzést. Gabrieléknek a hazai pályán remeklő Brentford otthonában lesz jelenésük az új év első napján.