Arteta üzent: az Arsenal készen áll a budapesti szívfájdalom után
Az Arsenal 102 nappal a PSG ellen elveszített BL-döntő után ismét pályára lép a legrangosabb európai kupasorozatban. A baszk szakember szerint csapata készen áll, még ha Nápolyban pokoli hangulat is vár rájuk.
Az angol együttes szerdán Nápolyban kezdi meg új BL-szereplését, ahol máris komoly próbatétel vár rá. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Mikel Arteta és Riccardo Calafiori képviselte az Ágyúsokat és válaszolt a kérdésekre.
Nagyon nehéz itt játszani, a hazai mérlegük pedig igazán erős.
Tudjuk, milyen kihívás áll előttünk, de felkészültünk és készen állunk” – mondta Arteta.
Az Arsenal az elmúlt két BL-ligaszakaszban megszerezhető 48 pontból 43 egységet gyűjtött be, idegenben pedig mindössze egyszer kapott ki, ami jól mutatja, hogy a londoniak Európában vendégként is rendkívül stabilak.
Riccardo Calafiori számára különleges lesz a találkozó, hiszen olaszként tér vissza hazájába.
„Nagyszerű érzés olaszként itt, Nápolyban pályára lépni. Különleges város. A stadion biztosan készen áll majd. Elképesztő hangulat vár majd minket. Alig várom a mérkőzést” – fogalmazott a szezont remekül kezdő bekk.
Az Arsenal számára nem csupán egy újabb BL-mérkőzés következik: 102 nappal az elveszített budapesti finálé után ismét lehetősége nyílik bizonyítani Európa színpadán.
Az első akadály rögtön az egyik legforróbb idegenbeli pálya, a nápolyi Diego Armando Maradona Stadion lesz, ahol az Arteta-csapat már a nyitányon megmutathatja, hogy valóban készen áll a visszatérésre.