Angol fociÁtigazolási hírek

A Liverpool a nyáron majdnem elengedte, most hosszabbítana vele

Kép forrása: Getty Images

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a Liverpool szakmai stábja meggondolta magát a heti 200 ezer fontos kereső védő ügyében

Mindezt annak ellenére, hogy a Liverpool játékosa néhány napja egy interjúban kijelentette, hogy távozik az idény végén az Anfieldről. De úgy tűnik, hogy fordulat jöhet az ügyében.

Most úgy tűnik, hogy Andy Robertson marad, vagyis meghosszabbítja szerződését a klubbal.

A Football Insider szerint ugyanis a csapat vezetősége elkezdett dolgozni egy új kontraktuson a skót játékos számára, mivel a jelenlegi júniusban lejár.

Robertson jövője a levegőben lógott a nyári átigazolási időszakban Kerkez leigazolásakor, azonban az első néhány forduló után úgy tűnik, hogy Arne Slot a magyar és a skót válogatott védőt rotálni fogja.

Így volt ez a múlt héten is, amikor Robertson volt a kezdő az Atlético Madrid ellen a Bajnokok Ligájában. Majd a Merseyside-i rangadón Kerkez játszott.

A Liverpool vezetősége viszont el akarja kerülni, hogy a következő nyáron ingyen távozzon a klubtól.

A félelem jogos, hiszen a nyáron állítólag már az Atlético Madrid radarján volt.

A klubnál most az a vélemény, hogy Robertson 31 évesen is biztos pont lehet a szezonban. Hisz Virgil van Dijk mögött az „alkapitány”, de a pályán is számít rá a menedzser.

Robertsonnal már a nyáron is egyeztettek a hosszabbításról, de akkor nem volt világos, hogy mi a Liverpool célja.

Most viszont már egyértelmű az irány. A kérdés az, hogy a skótnak tetszik-e majd a klub ajánlata?

Ha nem, akkor januárban már tárgyalhat a lehetséges kérőivel, hiszen a jövő nyáron szabadon igazolhatóvá válik.