Kényes pillanat a Liverpoolnál – Slot „tökéletesen reagált” a Szalah-ügyre
Virgil van Dijk elismerően nyilatkozott Arne Slot munkájáról, kiemelve a holland vezetőedző higgadt hozzáállását.
A címvédő Liverpool csapatkapitánya úgy véli, a tréner kiválóan kezelte a Mo Szalah körül kialakult helyzetet, miután a szélső nyilatkozatában arról beszélt, hogy a klub „bedobta a busz alá”.
A Brighton elleni mérkőzést követően a védő hangsúlyozta, hogy a menedzser nyugodt, de határozott módon oldotta meg a kényes ügyet.
„Ez egy nagyon nehéz helyzet, sok zaj és impulzus ér bennünket a külvilágból, ami érthető, mert nem közelítettük meg a tavalyi szintünket. De emberek vagyunk, mindenki másképp reagál. A menedzser ezt tökéletesen kezelte.” – mondta Van Dijk.
„Mindent elárul, ami ma történt!” – Slot sokat sejtető válasza a Szalah-sztorira
A rutinos centerhalf kiemelte, hogy a Liverpool hosszú ideje összetartó klub, és a nehéz pillanatokban is együtt kell működniük a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak.
Van Dijk szerint a jelenlegi helyzet éppen alkalmas arra, hogy megmutatkozzon, ki hogyan reagál a nehezebb időszakokra, és úgy véli, Slot eddig tökéletesen vezette a csapatot.