Angol foci

Arne Slot elárulta, szerinte mi kell a Premier League megnyeréséhez

Kép forrása: Getty Images

A holland mester felidézte Pep Guardiola első éveit is a Manchester Citynél. Azonban eddig Arne Slottal szinte tökéletes a Liverpool, 12-ből 11 meccset megnyertek, de vajon folytatódik a jó széria vasárnap délután is?

Vasárnap fontos rangadó vár Szoboszlai Dominikékre, ugyanis a Premier League-ben éllovas Liverpool az Arsenalhoz látogat. A londoni együttes az előző szezonban veretlen maradt a Vörösökkel szemben, idegenben 1-1-es döntetlent játszottak, míg hazai pályán nyerni tudtak ellenük 3-1 arányban. Arne Slot csapata a hét közben a Gulácsi Péterrel és Willi Orábnnal felálló RB Leipziget múlta felül 1-0-ra a Bajnokok Ligájában, s így 9 ponttal, továbbra is 100%-os mutatóval állnak a BL-ben. A bajnokságban a Nottingham ellen már becsúszott egy vereség, de így még nekik van a legtöbb pontjuk.

Az előző idényben ha csak az idegenbeli rangadókat nézzük, a még Jürgen Klopp által vezetett Liverpool a top 8 ellen a lehetséges 21 pontból csak 7-et gyűjtött be, csupán a Newcastle-t sikerült legyőzniük, másutt döntetleneket játszottak, vagy kikaptak.

Összehasonlításképp a bajnoki címvédő 11-et, az Arsenal pedig 9-et szerzett ezeken a meccseken. Nem véletlen tehát, hogy a vasárnapi rangadó előtt Arne Slot pont az ilyen mérkőzések fontosságát emelte ki.

Ahhoz, hogy megnyerd a bajnokságot, muszáj egy-két fontos és nehéz idegenbeli meccsről elhozni a három pontot. Olyan párharcokról beszélek, mint a City, Manchester United, Chelsea vagy épp az Arsenal” – mondta a holland tréner.

Továbbá kiemelte, emlékszik Pep Guardiola első évében a City alig vagy egyáltalán nem nyert idegenbeli rangadókat. A második évben volt nekik egy, aztán ez így változott évről évre. Arne Slottal eddig 12 meccséből 11-et megnyert a Liverpool, ami klubrekord egy új edzőtől, a Manchester Uniteddel szemben már elkönyvelhettek egy fontos sikert, szeptember 1-én 3-0-ra nyertek az Old Traffordon. Azonban a bajnoki cím szempontjából az igazán fontos próbatétel most következik majd.

Mindkét oldalon lesznek hiányzók, az Arsenalnál továbbra sincs a csapatkapitány, Martin Odegaard, valamint kérdéses Bukayo Saka és Riccardo Calafiori játéka is. A vendégeknél Alisson továbbra sem bevethető és Diogo Jota, illetve Federico Chiesa játékával sem számolhat Slot.

Londoni rangadó vár Szoboszlaiékra