Magyar foci

Argentína ellen kezd a magyar futsalválogatott

Futsalválogatottunk csütörtökön este utazott el Brazíliába, ahol vasárnap már pályára lép a Futsal Grand Prix-n – a mieink első ellenfele az argentin együttes lesz. A csapat programja igen zsúfolt, nyolc nap alatt hat mérkőzés vár a gárdára, a vasárnapi nyitómeccs után hétfőn Mozambik, kedden Csehország ellen szerepel a csapat.

A csoportok első két helyezettjei a felső ágon, vagyis a nyolcaddöntőkben folytatják a viadalt, a harmadik és a negyedik válogatott pedig az alsóházba kerül. A torna összes résztvevője hat-hat mérkőzést játszik a viadalon.

A mieink a tornával már a december 14-18. közötti győri vb-selejtezőre készülnek, amelyen az orosz és a kazah válogatott mellett egy előselejtezőből érkező ellenféllel mérkőznek meg a továbbjutásért.

– Nyolc nap alatt hat mérkőzés vár ránk, vagyis kiemelt terhelés vár az együttesre, de igyekszem úgy összeállítani a csapatot a meccseken, hogy minden játékos tudjon eleget pihenni – mondta Frank Tamás az mlsz.hu-nak, majd tovább folytatta:

– Ez a keret már közelít ahhoz, amely részt vesz a vb-selejtezőn, de a győri tornáig még be lehet kerülni a csapatba, ahogyan ki is lehet kerülni belőle. A keretet úgy állítottam össze, hogy életkor szerint is kiegyensúlyozott legyen, szerepelnek benne fiatalabb játékosok, de tagja például Tóth Szabolcs is, aki a pályán kívül is nagy segítségemre van a munkám során. Erős mezőny jött össze, ezért bármelyik ágra is kerülünk a csoportkör után, olyan mérkőzéseket játszunk a következő bő egy hétben, amelyek sokat segíthetnek a vb-selejtezőre való felkészülésben.