Árcédulát rakott a PSG Donnarummára – két ősi rivális már szemet is vetett a kapusra

Gianluigi Donnarumma jövője továbbra is bizonytalan a Paris Saint-Germainnél.
A Sky Sports értesülései szerint a francia klub 40 és 50 millió euró közé taksálja az olasz válogatott hálóőr értékét, jóllehet szerződéséből már csak egy év van hátra.
A 26 éves kapus kimaradt a PSG Tottenham elleni Európai Szuperkupa-keretéből, ami komoly visszhangot keltett a szurkolók körében. A párizsiak ráadásul leigazolták Lucas Chevaliert, ami még erősebben jelzi Donnarumma helyének megingását a csapatnál.
Az olaszt két manchesteri klub, a United és a City is figyelemmel követi, de hivatalos megkeresés eddig nem történt.
Mindkét együttesénél akadályok nehezítik a szerződtetését. Az MU-nak több játékost is el kellene adnia, hogy kigazdálkodja a kapus fizetési igényeit, amely a hírek szerint 50 százalékkal haladná meg a mostani, heti 210 ezer fontos bérét.
A City helyzete más. A klub James Trafford megszerzésével már biztosította a kapusposztot, és csak akkor lépne, ha Ederson ténylegesen a Galatasarayhoz igazolna.
Donnarumma állítólag leginkább a Manchester City-hez, vagy a Chelsea-hez szerződne. Előbbi esetében Pep Guardiola személye, utóbbi kapcsán pedig a londoni életstílus tűnik vonzónak számára.