Arcátlan csalás a Román Kupa sorsolásán!?

A labdarúgó Román Kupa 2025-26-os kiírásának 4. fordulós párosításait sorsolták kedden. Egészen elképesztő körülmények közepette került a Farul Contanza mellé a Corvinul Hunedoara csapata.
A 2025-26-os labdarúgó Román Kupa sorsolásának 4 fordulós párosításait összesen 32 csapat várta izgatottan, a minél verhetőbb ellenfél kisorsolásában reménykedve. A 8 kiemelt, csapat mellett 24 nem kiemelt gárda szerepelt a sorsolásban
Első blikkre semmi különleges nincs a felállásban. Két öltönyös úriember, két urnából sorsol. Az egyikben a 8 kiemelt, a másikban a 24 nem kiemelt csapattal.
Az viszont egészen biztosan nem szabályos, hogy a húzásért felelős urak rakják bele a csapatnevek cetlijeit a kis fehér gömbökbe. És éppen ebből fakad a sorsolás során elkövetett arcátlan csalás.
Merthogy az „okosságot” a felvételen – rendezői – jobb oldalon látható úriember jegyzi. Ő az aki az utolsó nem kiemelt csapat cetlijét elcsomagolja, majd behelyezi a megfelelő urnába, de nem elkeveri azt, hanem jól látható helyre teszi. És utána picit bűvészkedik a közönség kedvéért: jobb kézzel rázogatja az utolsónak odatett golyóbist, aztán átteszi a bal kezébe, majd jobbal „kavargászik” még az urnában, hogy végül a végig a kezében tartott golyót húzza ki.
És tá-dámmm: Corvinul Huneodara.
Köszönjük a találatot a Trollfoci adminjainak. És várjuk az ügy folytatását. Az ugyanakkor biztosan kijelenthető, hogy Hunyadvár fénykorában ilyen arcátlanságért büntetés járt volna. És talán nem is merték volna elkövetni.
A szövetségi kommüniké ugyanakkor egyértelmű, és aszerint nincs itt semmi látnivaló. Íme!
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elismeri, hogy a sorsoláshoz használt urna mérete kisebb volt, mint az ideális lett volna a golyók könnyebb keverése érdekében. Ugyanakkor ez a körülmény semmilyen módon nem befolyásolta a folyamat korrekt lefolyását, mivel a keverést és a sorsolást az előírásoknak megfelelően hajtották végre, a részt vevő klubok képviselői jelenlétében, és élőben a FRF TV-n, garantálva a folyamat átláthatóságát és pártatlanságát.
A Román Labdarúgó-szövetség határozottan elutasít minden olyan kísérletet, amely azt a benyomást keltené, hogy a sorsolás során bármilyen kedvezményezés vagy manipuláció történt volna, különös tekintettel a Corvinul Hunedoara – Farul Constanța mérkőzésre, és továbbra is elkötelezett az integritás, az átláthatóság és a tisztesség elvei mellett a nemzeti versenyek szervezésében, határozottan szemben állva minden alaptalan manipulációs felvetéssel.