Spanyol foci

Araújo megtörte a csendet és elárulta az igazságot

Kép forrása: Fran Santiago/Getty Images

Az uruguayi védő őszintén beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről, a szorongásáról és depressziójáról.

Hosszú hallgatás után adott őszinte, mélyinterjút Ronald Araújo. A Barcelona védője a Mundo Deportivónak beszélt először nyíltan arról, milyen mentális küzdelmeken ment keresztül az elmúlt másfél évben, és hogyan vezetett mindez ahhoz, hogy ideiglenesen kiszálljon a futballból.

Araújo visszatérése az Albacete elleni mérkőzésen történt meg, ahol nemcsak pályára lépett, hanem gólt is szerzett. A találkozó után felszabadultan nyilatkozott: fizikailag erősnek érezte magát, mentálisan pedig végre ismét önazonosnak.

Elismerte, hogy elfáradt, hiszen hosszú idő után játszott újra ennyi percet, de összességében boldognak és elégedettnek érezte magát.

Egy kiállítás volt a fordulópont

A fordulópontot a novemberi, Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés jelentette számára. A Stamford Bridge-en kapott piros lap után a Barcelona 3–0-ra kikapott, de Araújo szerint nem maga a kiállítás volt az igazi ok, ami miatt megállt. Már jóval korábban érezte, hogy nincs rendben.

Elmondása szerint több mint másfél éve küzdött szorongással, amely idővel depresszióvá alakult. Mindeközben végig játszott, próbált erős maradni, előre menni, ahogyan a neveltetéséből fakad, de egyre inkább azt érezte, hogy nem önmaga. Nemcsak a futballban, hanem a családi és a magánéletében sem találta a helyét.

A piros lap pillanatában még vitte előre az adrenalin, de a mérkőzés lefújása után minden rázúdult egyszerre. Akkor tudatosult benne, hogy segítségre van szüksége. Elmondta: nehéz volt kimondani, hogy nincs jól, mert alapvetően olyan típus, aki mindent magában tart, de rá kellett jönnie, hogy vannak szakemberek, akik eszközöket adhatnak a kezébe ahhoz, hogy kezelni tudja ezeket a helyzeteket.

A kihagyás ideje alatt szakemberekkel dolgozott, sokat támaszkodott a családjára, és spirituálisan is igyekezett rendbe tenni magát. Úgy érzi, ez az időszak alapjaiban változtatta meg. Ma már más szemmel néz a dolgokra, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, és újra élvezni tudja azt, amit a legjobban szeret: a futballt.

Araújo hangsúlyozta, hogy a mentális egészség kérdése nem luxus és nem gyengeség. Szerinte fontos, hogy a szurkolók is megértsék: a futballisták a pályán túl is emberek, érzésekkel, félelmekkel, fájdalmakkal. Nem minden a pénzről és a hírnévről szól, a pályán történő események mélyen meg tudják viselni az embert.

Külön kiemelte azt a támogatást, amelyet a klubtól és a szurkolóktól kapott abban az időszakban, amikor úgy döntött, megáll és segítséget kér. Ez sokat jelentett számára, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most újra visszatérhetett.


>>> Ez is érdekelheti <<<

Deco: ha Laporta megy, én is megyek