Bajnokok LigájaSpanyol foci

Araújo megszólalt a vereség és a kemény kritikák után

Kép forrása: Fran Santiago/Getty Images

A Barcelona uruguayi védője nagyon súlyos kritikákat kapott, ugyanis a 93. percben – 3-2-es Barca-vezetésnél – ő maradt le Acerbiről.

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona szurkolók körében és öltözőjében is mély sebeket hagyott a katalán gárda kiesése az Inter elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben. A 4–3-as hazai vereség (7–6-os összesítéssel) után Ronald Araújo kapta a legkeményebb kritikákat – ám a 26 éves uruguayi védő most megszólalt, és férfiasan magára vállalta a történteket.

„Takarodj a klubomból” – A Barca-szurkolók megtalálták a BL-búcsú bűnbakját

„Elfogadom és elismerem. Soha nem voltam az a típus, aki elbújik, és nem is leszek az” – írta Araujo megható Instagram-posztjában. „Fáj, hogy kiestünk, de itt nem ér véget semmi. Küzdöttünk, harcoltunk, mindent kiadtunk magunkból ebben a hihetetlenül kemény párharcban. Ez most nem volt elég, és ez fáj.”

A Barca az idény egyik legdrámaibb mérkőzésén vérzett el, de már a következő kihívásra koncentrál: jön az El Clásico!

„2025-ben megmutattuk, milyen győztes mentalitásunk van. Közeleg az El Clásico, és ott mindent bele fogunk adni.

Mi vagyunk a Barca. Erősebben térünk vissza” – ígérte Araújo.