Angol fociÁtigazolási hírek

Árat emelt a Chelsea: egy „vagyonba” kerülhet Enzo Fernández a Citynek

Kép forrása: John Walton/PA Images via Getty Images

Angol sajtóértesülések szerint az eddigi 120 millió fontos vételár immáron kevés lenne, így mélyen zsebbe kell nyúlnia az Égszínkékeknek a világbajnokért.

Továbbra sem dőlt el Enzo Fernández sorsa, ám a Chelsea egyre magasabbra emeli a lécet – állítja a The Telegraph.

A portál szerint a londoni klub már 120 millió fontnál is többet kérne az argentin középpályásért, ha Enzo Maresca együttese az átigazolási időszak utolsó két hetében újra megpróbálkozna a szerződtetésével.

A Chelsea múlt péntekig várt egy legalább 120 millió fontos hivatalos ajánlatra, ám a City nem jelentkezett a határidő lejártáig. Egy újabb megkeresés ezért már friss tárgyalásokat igényelne a két együttes között.

A fővárosiak közben nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy Fernández maradjon a Stamford Bridge-en. Az argentin a Real Sociedad elleni utolsó felkészülési mérkőzésen csereként pályára lépett, igaz, néhány hazai szurkoló kifütyülte.

A Chelsea álláspontját jelentősen befolyásolja, hogy a nyári átigazolási időszak végéhez közeledve rendkívül nehéz lenne megfelelően pótolni a középpályást. A klub állítólag Alex Scottot szemelte ki lehetséges utódként, ám a Bournemouth egyértelművé tette, hogy nem kívánja eladni a futballistát.

Ha Enzo Fernández mégis távozik, a Chelsea mindenképpen szeretne új középpályást szerződtetni, a késői időpont azonban jelentősen megnehezítené a küldetést, ráadásul az árak is könnyen elszállhatnak.

A Manchester Citynek így aligha lesz egyszerű dolga, ha valóban meg akarja szerezni a 25 éves játékost. A Telegraph szerint nemcsak 120 millió fontnál magasabb összeget kellene előteremtenie, hanem a londoniak számára kedvezőbb feltételekkel kellene előállnia.

Jelenleg a Chelsea arra számít, hogy az argentin világbajnok a 2026/27-es idényt is Londonban tölti, ugyanakkor a City következő lépése alaposan átírhatja a forgatókönyvet.

Egy biztos: ha az Égszínkékek vezetése komolyan gondolja Enzo megszerzését, mélyen zsebbe kell nyúlnia.