
Cesc Fabregast választották meg a április legjobb edzőjének a Serie A-ban. Eközben egyre erősebb az olasz sajtóban az a híresztelés, miszerint a nyáron a tréner Rómába költözik
Egyik sem véletlen. Hiszen a spanyol vezetőedzővel szárnyal, az ősszel még a kiesés ellen küzdő csapat. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot az AS Roma tavaszi szereplésével.
A Como ugyanis utolsó hat meccsén nem kapott ki. Mindezt úgy, hogy az utolsó öt találkozóját meg is nyerte az együttes. Ezzel pedig 45 pontjával erős középcsapattá vált az olasz labdarúgó élvonal idei szezonjában.
Nem véletlen, hogy Cesc Fabregast választották meg az olasz bajnokságban áprilisi legjobb edzőjének.
A múlt hónapban a Como négy Serie A-mérkőzésen négy győzelmet aratott. Legyőzte a Monzát 3-1-re, a Torinót 1-0-ra, majd a Leccét 3-0-ra és a Genoát 1-0-ra. Így immáron 10. a tabellán.
A Como történetében ez a második alkalom, hogy ilyen győzelmi sorozatot produkál a gárda a Serie A-ban. 1952 után újra.
Nem meglepő, hogy ismét felröppentek a hírek, hogy Fabregas lesz a nyáron, aki felváltja az AS Roma vezetőedzi posztján Claudio Ranierit.
Mindenesetre nem lenne kis ugrás a számára. Hiszen egy kiesés ellen küzdő csapattól ülhetne át egy nemzetközi kupaszereplő kispadjára.
Sőt ha Ranieri így folytatja a csapatával, akkor még a Bajnokok Ligája szereplés is összejöhet.
Persze a bajnokságból még három forduló hátra van. Fabregas és az AS Roma közös jövője csak azután dőlhet majd el.