Ökölvívás

Anthony Joshua megrendítő sorokkal búcsúzott elhunyt barátaitól

Kép forrása: Ed Mulholland/Getty Images for Netflix

Anthony Joshua megszólalt a nigériai autóbaleset után, amelyben két közeli barátját veszítette el.

Megrázó tragédia árnyékolta be a korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok ökölvívó nigériai tartózkodását, amikor egy közúti balesetben életét vesztette két közeli barátja és csapatának tagja, Kevin ‘Latif’ Ayodele és Sina Ghami.

Anthony Joshua napokkal később közösségi oldalán törte meg a csendet, és megható sorokkal emlékezett meg „testvéreiről”, hangsúlyozva, hogy csak utólag értette meg, milyen kivételes emberek vették körül.

„Köszönöm mindenkinek a szeretetet és a törődést, amit a testvéreim felé mutattatok. Fel sem fogtam, mennyire különleges emberek voltak. Velük sétáltam és viccelődtem, nem is sejtve, hogy Isten milyen hatalmas emberek társaságában tart engem” – írta a bunyós.

 

„Nagyon nehéz nekem is, de tudom, a szüleiknek még fájdalmasabb. Erős az elmém, és hiszem, hogy Isten ismeri a szívüket. Könyörüljön meg rajtuk.”

Latif Ayodele már a bokszoló olimpiai aranyérme előtt is mellette állt, erőnléti edzőként segítve pályafutását. Sina Ghami pedig több mint egy évtizeden át Joshua rehabilitációs edzőjeként dolgozott.

A brit klasszis nem csupán munkatársakat, hanem családtagként szeretett barátokat veszített el, akiknek emléke meghatározó része marad életének és pályafutásának egyaránt.