Nemzetközi labdarúgás

"Annyira büszke vagyok a játékosaimra" – Gareth Southgate

Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya büszkeségről beszélt az után, hogy csapata hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte Dániát, ezzel bejutott a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjébe.

"Annyira büszke vagyok a játékosaimra" – mondta az ITV-nek az ötvenéves szakvezető, aki szerint "hihetetlen" volt a londoni szerda este a Wembley Stadionban.

Hozzátette: bár az ukránok ellen, Rómában 4-0-ra megnyert negyeddöntőjük jól alakult, az elődöntő semmiképpen sem ígérkezett könnyűnek. Arra biztatta előzőleg a játékosait, hogy legyenek rugalmasak, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy tervezik, és szerinte éppen ez történt, miután a dánok vezetéshez jutottak.

Az angol válogatott 55 év elteltével jutott ismét döntőbe nagy tornán. Az Eb vasárnapi fináléjában az olasz együttessel csap majd össze, szintén a Wembley Stadionban.
Kasper Hjulmand, a dánok szövetségi kapitánya gratulált az ellenfélnek, illetve külön is Southgate-nek.
"Először is gratulálok kollégámnak, Gareth-nek ahhoz a munkához, amit a fiatal játékosokkal elvégzett, ahhoz az értékrendhez, amelyet a csapatában meghonosított" – mondta.

Az eredményt illetően arról beszélt, hogy nagyon csalódott a labdarúgóival együtt, és közvetlenül a mérkőzés után még nehéz is az érzelmekről beszélni.

"Talán néhány nap múlva már könnyebb lesz, de annyira közel voltunk a döntőhöz" – kesergett.

Megemlítette, hogy az angolok tizenegyese bosszantja, mert nem kellett volna megítélni, ugyanakkor kiemelte: csodálja a stábját és a játékosait, mert sok megpróbáltatáson mentek keresztül – utalt többek között arra, hogy Christian Eriksent az első mérkőzésükön újra kellett éleszteni -, és mégis jó futballt játszottak.

"Hálás vagyok Dániának, szükségünk volt támaszra, erre az empátiára, komoly támogatást kaptunk, ami hihetetlen volt" – folytatta.

Hjulmand szerint a jövőjük tele van reményekkel, az egész nemzet büszke lehet ezekre a labdarúgókra.

"Ez a csapat hihetetlen munkát végzett el és kiérdemelte az egész ország tiszteletét" – szögezte le.

Borítókép: Facebook.com/ Uefa Euro 2020 

Sport365.hu – Az angolok legyőzték az utolsó leheletükig küzdő dánokat

Az angolok nagy lendülettel vetették bele magukat a játékba, a dánok pedig már néhány másodperc elteltével szabálytalanságot követtek el. Delaney belerúgott Sterlingbe, pár pillanat múlva azonban folytatódhatott a mérkőzés. Az angolok a folytatásban is nyomás alá helyezték ellenfelüket, de a dánok stabilan védekeztek. Az első jelentősebb megmozdulásra a 7.