Nemzetközi labdarúgás

Anglia: Gyepes a kilátástalan körülmények közt is az Év Játékosa lett

""

"Sajnos egyre kilátástalanabb a klub helyzete, kőkorszaki körülmények között készülünk a meccsekre: nemrég kitették a csapatot az edzőközpontból, most egy tengerészeti bázis borzalmas pályáján tréningezünk – nyilatkozta a díjátadó kapcsán a magyar hátvéd. – Mindent elmond az állapotokról, hogy a szezonban eddig ötvenöt játékos szerepelt a Portsmouthban, abból a keretből, amelybe ősszel kerültem, mindössze öten maradtunk… A hírek szerint két csoport érdeklődik az egyesület iránt, de nem egyszerű az átvétel, ugyanis a befektetőnek meg kell vásárolnia a stadiont, amit több millió fontra becsülnek. A szezon végéig muszáj, hogy realizálódjon az üzlet, máskülönben megszűnik a klub. Ugyanakkor amennyiben megtörténik az átvétel, rögvest tíz pontot levonnak tőlünk, ami azonnal azt jelenti: a következő szezont a League 2-ben kezdheti az együttes. A borzalmas helyzet ellenére öröm is ért a napokban: a drukkerek minden télen megnevezik az elmúlt naptári év legjobb Portsmouth-játékosát, és a 2012-es esztendő év futballistájának engem választottak a drukkerek. Gyönyörű, gravírozott trófeát kaptam, amire nagyon büszke vagyok. Természetesen a helyén kezelem az ügyet, tudom, hogy a rajongók könnyebben választanak a jelenlegi keretből, mert az előző szezon második fele feledésbe merült már. De azért megtisztelő ez az elismerés, hiszen tavaly több magasan jegyzett játékos megfordult itt. Fontos nekem ez a díj, mert így talán otthon elhiszik, hogy képes vagyok még jól teljesíteni, s azok is megtudják, mennyire komolyan vesz engem egy angol egyesület, akik nem látnak hétről-hétre játszani. Élvezem, hogy rendszeresen pályán vagyok, jól megy a futball, és bízom benne, hogy az elmúlt hónapok pozitív hatással lesznek a pályafutásom további szakaszára.”