Nemzetközi labdarúgás

Anelka hétfőn orvosi vizsgálatra érkezik a Juventushoz

""

A támadó, aki márciusban tölti be 34. életévét, ma este várhatóan a lelátóról tekinti majd meg leendő csapatának bajnoki összecsapását a Genoa gárdájával. A hírek szerint, a hétfői orvosi vizsgálatot követően, Anelka öt hónapra szóló szerződést ír majd alá, s a Juventus 600 ezer eurós bérezést folyósít majd a szolgálataiért. A Kínai Liga mérkőzései a nyári hónapokban kerülnek megrendezésre, így a kölcsönvételnek nincsenek technikai akadályai.

Az alapfizetésen túl, különböző bónuszok révén, további összegek üthetik Anelka markát. 200 ezer euró jár neki, ha legalább 12 mérkőzésen pályára lép az öt hónap alatt. Újabb 200 ezer eurót kereshet azzal, ha a Juventus megvédi bajnoki címét, míg a Bajnokok Ligája megnyerése 600 ezer euró bevételt jelentene a veterán támadó számára.

A Juventus sokáig próbálkozott Anelka csapattárásnak, Didier Drogbának a megszerzésével, ám végül a könnyebben nyélbe üthető megoldást, Nicolas Anelkát választotta. A szurkolók távolról sem elégedettek a Juventus legújabb igazolásával, s ezt híven tükrözi a Tuttosport által meghirdetett felmérés eredménye, amely szerint a csapat szimpatizánsainak 70%-a kifejezetten rossz igazolásnak tartja Nicolas Anelkát.